Versenyek

Szelfi

Újabb versenyt szeretnénk indítani egy különös, ámbátor az interneten már igencsak elterjedt fogalomra építve: szelfie témára.
Ez az általában vicces önarckép téma igen sok humoristát és alkotót mozgatott már meg, s bennünk is elindított egy érdeklődési lavinát. Vajon tagjaink mit hoznának ki ebből az olykor már nevetséges ötletből? Nos hát, teszteljük le!

Téma: Szelfie – önmagadról, másról, műfaj kigúnyolása; bármi belefér és bármilyen megvilágításba téve, csak ezzel kapcsolatos legyen!


Szabályok:

* Lehet másolat is más fotójáról, de sose felejtsd el linkelni az eredetit! Viszont más alkotók munkáit (értve ezalatt rajzokat, festményeket) másolni nem megengedett.
* Kizárólag olyan alkotást tehetsz fel, ami konkrétan erre a versenyre készült. Tehát amit azzal a szándékkal hoztál létre, hogy nevezhess a versenyre.
* Az alkotás bármilyen technikával készülhet, bármilyen hangulatban. Az egyetlen kitétel, hogy kötődnie kell a verseny témájához.
* Fontos: ha valamely kritériumnak nem tesz eleget a kép, akkor nem lehet nevezni. Mivel nyereményeket ajánlunk fel, ezért ezen szabályokat be fogjuk tartatni.
* A minőségtelenül befotózott alkotásokat nem fogadjuk el. Ha segítség kell, írj bátran a moderátoroknak ez ügyben!


Tudnivalók:

* A határidő 2015. május 10. éjfél
* Legfeljebb 2db művet fogadunk el alkotónként
* A képet a "verseny" címkével tudod nevezni! Rakd rá a címkét, hogy észrevegyük és be tudjuk tenni a versenybe. Ha esetleg mégsincs betéve, érdeklődj udvariasan egy moderátornál, hátha csak mulasztásról van szó.
*Technikai megkötés NINCS - egyaránt küldhetsz be fotót, festményt, írást, kézműves alkotást, paprikáscsirkét stb. Fotó esetén azért több legyen, mint egy átlagos szelfi.
* Mint utóbbi versenyeink alkalmával, most is szeretnénk jutalmakat osztani a verseny győzteseinek! Ha szeretnél valamit felajánlani, akkor bátran jelentkezz Thubakabránál.

Eddigi felajánlások:

* 7000 forint értékben egy ajándék, melyet személyreszabottan a győztesnek fogunk vásárolni egy művészellátóból
* Andulinótól egy intarzia kép, melynek témáját az egyik nyertes szabhatja meg
* 3db szabadon válaszható origami Vájjéhó mester jóvoltából
* Andreamacsektól egy gyönyörű, kézi készítésű ékszer
* Thubakabrától egy A5-ös rajz, melynek témáját az egyik nyertes szabhatja meg

A versenyre 28 alkotás érkezett!


Thubakabra

Android és okos

Android és okos

1.

Xtea

Selfie

Selfie

3.

Zhenia

"Legjobb barik LOL"

"Legjobb barik LOL"

Papus3d

Na még egy utolsó szelfit

Na még egy utolsó szelfit

Ulghar

E.T szelfi

E.T szelfi

Barnuska

Kicsi bomba szelfije...3...2...1...katt:)

Kicsi bomba szelfije...3...2...1...katt:)

Ts

Mindhalálig

Mindhalálig

vorosritty

my-myself-SELFIE-selfish-fish

my-myself-SELFIE-selfish-fish

Barnuska

Az a pillanat :)

Az a pillanat :)

3psylon

Before the Dota2 (picking)

Before the Dota2 (picking)

Kilókenyér

Kockart Selfie

Kockart Selfie

jozsa0518

Én-kicsit másképp

Én-kicsit másképp

Audrey

Van amit nem lehet elég korán kezdeni :D

Van amit nem lehet elég korán kezdeni :D

Papus3d

Ezt mi is tudjuk.

Ezt mi is tudjuk.

Kozo

Szelfi nézőpontok

Szelfi nézőpontok

TG-Art

Ha nem sikerül a kép....

Ha nem sikerül a kép....

AndreaMacsek

Ubi és Ubilé, a barátaim

Ubi és Ubilé, a barátaim

Lexandra

Egy pillanat! Csak lövök egy szelfit.

Egy pillanat! Csak lövök egy szelfit.

vorosritty

Művészettörténet a jövőben

Művészettörténet a jövőben

Woody

Majomkodás :)

Majomkodás :)

Vajjéhó

Sz...r a polcon

Sz...r a polcon

gepardus

Tuti befutó!

Tuti befutó!

Kozo

Szelfi, az utazó

Szelfi, az utazó

Vajjéhó

Macska borotválós selfie

Macska borotválós selfie

yetikr

focus

focus

Mi ez az oldal?

Üdvözlünk a KockArton!

Ez itt egy grafikai közösségi oldal. Találhatsz itt képeket, tutorialokat, fórumozhatsz és chatelhetsz más alkotókkal, kritikákat adhatsz és kaphatsz. Az oldal egyaránt foglalkozik CG és hagyományos grafikákkal is.

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

Elfelejtetted a jelszavad? Segítünk!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

    0 / 1865 tag online

    0 vendég

    [tagok listája]

    [A panel bezárásához kattints rá!]