30 x 40 cm-es akvarell festés.
Egy történet, egy írás, és még mindig érzés...az írást idehozom, minden évben egyszer előveszem...

" Fekete lóden és az óra
(a nemsokára vasárnapra….)

Ó hideg van ma reggel is, a lábam sem dugom ki a dunna alól, eldöntöttem, még maradok a melegben…kint már neszezést hallok, de a szobában még itt van a csendem, ez még az enyém… anyu tépi fel az ajtót, nagy lobbal csinálja a meleget a kályhában mintegy jelezvén, kelj már fel, sok ma még a munka…a kedvem sötét lesz egyszerre, mindig ilyen sötét lesz, ha anyunak rossz a kedve…apu még nem ért haza, de már érezzük, közeleg a mai napra szánt vihar…lassan kinyitom az álbecsukott szemeimet, és hírtelen eszembe ötlik: de hiszen ma vasárnap van , vasárnap! Már nem érdekel a hideg, a fagyos levegő, ott bent meleget érzek, és tudom, ma biztonság lesz, ma minden rendben lesz, mert ma vasárnap lesz…

Gyorsan kipattanok, kergetve keresem a ruháimat, és nem jutnak el a szavak a fülembe…sem anyué…sem a már hazatámolygott apámé…nézem az órát, és a kis kezemen számolom mennyit is kell még körbemennie, hogy ideérjen a vasárnapom…


Ülök a konyhában, nézem a ketyegést, érzem a melegedést…nem, nem a kályha teszi ezt, neki amúgy is az a dolga… már nem sok ujjam marad állva, ahogy mutatják a hátralévő időt…

No itt van, megyek is elébe, a vasárnap elé… az utca sarkáig csak pár lépés, de azt mindig lassan teszem meg, féltve minden lépést, mert azok már a közeledés lépései … állok a ház falánál, pipiskedve, hogy magasabbra lássak, kicsit dombos ez az utca, jajj de nem szeretem ezt ilyenkor….

A távolban meglátom végre a nagy, óriás és mindent betöltő fekete lóden kabát imbolygó járását…lassan közeledik, mintha nem is akarna mégsem növekedni az alak…de én mindig olyan hatalmasnak látom, a távolban és a közelben is…

Már olyan közel ért, hogy szaladhatok, addig el szabad mennem… és végre átölel az annyira várt és szeretett vasárnapom, az én nagyapám… hatalmas, ölelő kezében az apró unokája, az a pöttöm, akiért minden vasárnap oly sokat utazott… minden vasárnap szép volt papa… akkor nem bántott senki, és még ma is, mindig hallom: gyere ide kislyányom…

…én pedig elcsacsogtam az egész hetem, mindent, mindet akartam, hogy hallja …. Ősz haj olyan jól állt neked papa..és a nagy fekete szemeidben mindig láttam, érdekel minden kis butaságom…” persze, hogy kapsz órát, olyat ami a kezedre jó kislyányom, ne kelljen a konyhait nézned ha vársz…ha jó lesz a bizonyítványod, meglesz az … „… papa, de hát jó lett a bizonyítványom , az első, miért nem vártad meg? Miért nem? Megígérted, hazudtál…elmentél, és hiába vártalak azon a vasárnapon…azóta nem szeretem a vasárnapokat…és papa, várom az órát…és papa, már nagyon sok éves vagyok, de nem vettem órát, sose volt nekem…akár lehetett volna, de nem kellett, mert Te megígérted, ha jó lesz a bizonyítványom, Tőled kapok…

Azóta sok jó bizonyítványom lett, minden évben…mert tudom, ezt szeretted volna…és mindig, amikor nehéz, amikor jónak kell lennem, amikor nagy az elvárás eszembe jutsz: ha jó leszek, megkapom végre azt az órát…talán egyszer megjutalmazom majd magam…és azt mondod ott fent nekem: „ kislyányom , hát miért vártál eddig, kijárt már az neked „ …hiányzol papa…még mindig, mert jó voltál hozzám …érzi ezt a kislyány is … "


Címkék: festmény, akvarell, szürreális, hangulatkép

545 megtekintés
2 szavazat
1 komment
© Minden jog fenntartva