: A boldogságról

Sokszor gondolok rád. Vajon boldog vagy e? Ahogy fizetem sorsom számláit, és bízom egyszer nálad is leróhatom ami jár. - Nem. Te sose kérnél tőlem ilyet. Pontosan tudod, hogy az amivel tartozom, leginkább magammal elszámolás. Mikor néha észre veszlek, no persze csak nagy ritkán adatik meg, szemeimnek és lelkemnek megnyugvás, - még vagy. Mióta azt is tudom mit jelent egyáltalán lenni, minden nap hálát adhatnék az Úrnak. S hogy kerültünk mi ide így, vagyis te oda én ide? Mi egykor virágzó rózsái a szerelemnek? S hogy vörös volt vagy csak fehér, netán maradt inkább csak sárga, már a jó ég tudja. A szükség mint sivatagi láz, oázisként teríti elém az emlékeket, de ahogy lázasan az ember félre beszél, úgy játszanak velem ezek az emlékek, mindinkább hallgatok, annál élénkebbé válnak.

Sokszor gondolok rád. Miután szerteszét szakadtunk legutóbb, s hogy az idő súlya rám rakódik, teherként aláhullnak kudarcaim is – eltörpül az Én. Hát ki volnék, vagy fontosabb a kérdés: kinek volnék? S míg a súlyos választ a rianó élet távolodó hangjai adják az ablakon, addig ismét visszaszállok éber álmaimból. Valahányszor viszont látlak, azért bízok… azért remélek, hogy egyszer még boldog lehetsz, s nem vettem el életedből azt amivel általad férfi még szintén boldog lehet!



Címkék: ,

87 megtekintés
4 komment
some rights reserved

Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!

egyszercsak[offline]

egyszercsak

2019-04-16 12:32:590+#4Válasz a #2 kommentreJogos az észrevétel! Erre figyelni fogok a jövőben! A pontozást pedig így is örömmel veszem és nagyon köszönöm! smiley
Ami állandó, végtelenül állandó, de ha változik akkor nem állandó tehát nem végtelen.

egyszercsak[offline]

egyszercsak

2019-04-16 12:24:420+#3Válasz a #1 kommentreElőször is nagyon köszönöm! smiley Örülök, hogy tetszett! Másodszor pedig igazad van, erre a jövőben jobban figyelek! Egyébként amikor kitör belőlem egy ilyen történet, először ahogy jön azonnal leírom, hogy le tudjam egyáltalán rögzíteni... Ilyenkor semmire nem figyelek, csak írom. Majd aztán a vázlatot megfogom és korrigálom. Itt ez most nem sikerült annyira. De jó módszer tudom ajánlani. Hogyha bárki ilyet kipróbál és van indíttatás, akkor először mindegy, hogy hogyan csak leírni.
Ami állandó, végtelenül állandó, de ha változik akkor nem állandó tehát nem végtelen.

Barnuska[offline]

Barnuska

2019-04-16 12:19:590+#2Még nem olvastam Thub kommentjét, nem görgettem le, de az első gondolatom az volt olvasás közben, hogy zavarnak a hibák ! Nem, nem kerestem őket, hanem ahogyan olvastam, az agyam nem úgy akarta látni a szavakat, ahogy íródtak...Saját magamnak tettem ki a vesszőket, és írtam egybe a szavakat, mert úgy tartoznak egésszé...
Persze, ha gyorsan jön a gondolat, jön a hiba is, ez teljesen normális... ám - és ez a festésnél is így van, tanulom folyamatosan smiley - ha a hiba véletlen, akkor bántó... ha azonban direktbe túlzod el a hibákat, akkor kifejezési eszköz lehet ... de akkor jól told meg őket, h ne véletlennek tűnjenek, hanem érzelem kifejezésnek, annak, ahogyan remegett a kezed, amikor írtad... mert egy ilyen írást, amit olvastam, csak remegő kézzel és lélekkel lehet írni...

...és akkor, ha most hülyeséget írtam javaslatként, bocsi, de ha írnék, én így tenném smiley

Pontoznám !
Ilcsi

Thubakabra[offline]

Thubakabra

2019-04-16 12:00:371+#1Nagyon megragadó írás, tényleg érzelem dús, ahogy a címke is mutatja, és érdekesen tekint vissza egy szakításra.


Néhány helyesírási, központozási javítás:
észreveszlek - egybeírandó
"ritkán adatik meg szemeimnek" - nem kell vessző (amennyiben egy gondolatsor)
"vagyis te oda, én ide" - hiányzik a vessző
félrebeszél - egybeírandó
"életedből azt, amivel" - hiányzik a vessző

Ezeket csak azért írom, mert a megfelelő központozás is hozzáad az írás ritmusához és értelmezéséhez. Ezek amúgy csak apróságok, mert önmagában az írás nagyon remek, és lenyűgözve olvastam el. Érezhető, hogy egy emelkedett hangulatban készült, az ujjaid maguktól mozogtak a billentyűn, ahogy kitört a történet. smiley Ez egy igen jó dolog, sokaknál ritkán, vagy sosem adatik meg, jó, hogy meglovagoltad!
A kommentelés úgy működik, hogy te is részt veszel benne. ;)

Mi ez az oldal?

Üdvözlünk a KockArton!

Ez itt egy grafikai közösségi oldal. Találhatsz itt képeket, tutorialokat, fórumozhatsz és chatelhetsz más alkotókkal, kritikákat adhatsz és kaphatsz. Az oldal egyaránt foglalkozik CG és hagyományos grafikákkal is.

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

Elfelejtetted a jelszavad? Segítünk!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

    0 / 1759 tag online

    0 vendég

    [tagok listája]

    [A panel bezárásához kattints rá!]