: Furcsa álom

Nemrég furcsa álmot láttam
Kies, kopár, vad síkság
Por és hamu, néhol csontok
Elszórva pár halott ág

Hátam mögött homályos táj
Élettelen, tompa kép
És az úton, merről jöttem
Nem volt más, csak pár emlék

Balomon egy apró szörny jött
azt mondta, ő Fényhozó
Legtöbbbször csak csendben nézett
Néha megállt, s szólt pár szót:

„Pihenj”, „Tanulj”, „Dalolj”, „Alkoss”
És ha én ezt nem tettem
Fejcsóválva, borús arccal
Némán tovább jött velem

Meg kell valljam, gyakran láttam
homlokán a ránctengert
Szavainál saját vágyam
Sokkal jobban érdekelt

Mert az ösvény, melyen jártunk
Pompás várak felé vitt
És ahogyan közeledtünk
Egyre nőttek tornyaik

Mire végül odaértünk
— Másodpercek? vagy egy év? —
Szemem, mintha mennyet látnám
Vonzotta a tornyos ég

Nem volt világ, nem volt semmi
Csak a csodát figyeltem
Földöntúli ragyogása
Szikrát csiholt lelkemben

Önkéntelen nyúlt ki kezem
Érinteni kőfalát
Odaérve azonban már
Semmi követ nem talált

Ég beborult, föld remegett
Recsegtek a kastélyok
Körülöttem, merre néztem
Minden torony leomlott

Színes semmik dőltek, hulltak
Csapódtak be süketen
Sosemvolt és sosemlesz vár
Romjai közt lépkedtem




Fényhozó csak csendben nézett
Majd a földre mutatott
Mert a talpam zöld mezőn és
Virágokon taposott

Ritkán szoktam ilyet tenni (talán ez a második versem az oldalon), de nézzétek el nekem smiley
Címkék: ,

204 megtekintés
6 szavazat
6 komment
some rights reserved

Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!

lkriszta[offline]

lkriszta

2011-08-31 08:19:580+#6Az utolsó versszak hirtelen ráébreszt a vers mondanivalójára. Minnél többször elolvasom annál jobban tetszik. +1 smiley

Garpeer[offline]

Garpeer

2011-04-08 22:49:170+#5Válasz a #4 kommentreElképzelés? smiley miféle elképzelés? smiley A magja félálomban született, szóval nem egy tudatos alkotás smiley A tücsök részei: fej, tor, csücsök

Thubakabra[offline]

Thubakabra

2011-04-08 22:16:230+#4Nagyon érdekes elképzelés smiley És elvont teljes mértékben. Szóvl nekem tetszik smiley "Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig"

Garpeer[offline]

Garpeer

2011-04-08 22:14:050+#3Köszi mindkettőtöknek smiley A tücsök részei: fej, tor, csücsök

Lápi[offline]

Lápi

2011-04-07 17:58:150+#2Nagyon jó lett! Metafora-tenger.Használd a "Válaszolok" gombot, mert akkor kapunk értesítést a válaszodról.

Monszlika[offline]

Monszlika

2011-04-07 07:44:040+#1nem vok nagy szakértő smiley de tetszetős smiley +Monszli

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

2 / 753 tag online

5 vendég

[tagok listája]

[A panel bezárásához kattints rá!]