Lia : Tata
2011-02-27 13:57:17
Nyílik az ajtó, múlik az álom,
Testvérem könnyes szemeit látom.
Tudom, ébredni, kelni kell,
Gyorsan sötét-feketébe öltözni fel,
De nehéz szívem arcomra kiül
S fejem lassan két tenyerembe dűl.
És akkor a kocsiba ültünk
Akik ott vagyunk, mind a sírással küzdünk.
Nyúlik a világ, lassabb, nehezen érthető,
Gyönge jellemünk, senkitől sem védhető.
Mert azon az estén, fájdalmas éjszakán,
Meghalt drága, régen beteg nagyapám.
Félt az álomtól, végig remegett
Sokad napja semmit sem evett.
Nagy emberből oly kicsire ment össze
Ő volt a világ tenyerén a múlandóság gyöngye.
Ennyi volt csupán: három lehelet,
Levél, fal, föld, világ beleremegett.
És mi szépen a sírt körülállva
Fulladoztunk kínba’, gyászba’,
Miközben koporsóján csillant a fény
Szívünkbe mart a másíthatatlan tény.
Akkor és ott megéreztük egy idegen erő szagát,
Néztük, néztük, csodáltuk a halált.
(2008)
151 megtekintés
2 szavazat
4 komment
© Minden jog fenntartva
Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!
Anderssen[offline]
2011-02-27 23:21:090+#4Tény, hogy van egy hangulata, nekem nagyon tetszik mindenesetre.Anderssen
Lia[offline]
2011-02-27 22:19:530+#3Válasz a #2 kommentreIgen, így utólag nekem is furi, csak nem akartam belenyúlni már 
köszi szépen nektek
Thubakabra[offline]
2011-02-27 18:19:280+#2Gyönyörű vers, nagyon kifejező
Egy apró észrevétel: a kínba', gyászba' levágás nagyon furcsa egy ilyen szomorú hangulatú versben."Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig"
