Kár volt ide mindannyian jönni,
Ahol az élet mindig más és más világ.
Kár volt minden jót beszopni mégis,
De nem maradt már semmi megoldás.

Egy tökéletlen létre újra törni,
Mondjuk a reménytelenség divattá vált már.
Eljön érted, újra kézbe fogva,
Hogy a holnap perceit éld túl mi mást?

Felelőtlen sorsod rém regénye,
Az a furcsa árnyék szülte folytatás.
Megpróbálod hittel újra mégis,
Marad a hétköznapi szürke csalódás.

Kezdetben újra és újra indulsz,
Kezdetben minden szép, és oly csodás.
Aztán mégis elveted a jót is,
Mert megszédülsz, úgy mész inkább tovább.

Látványosan szétszakítod lelked,
De a tested nyúzna, hajt egyre folyvást.
Meglátod, de nem is kéred mégsem,
És az ember így válik lassan,
Szürke zombivá…

Facebook, ponó, vadiúj divat filmek.
És a polcokon vedd meg, ott hagyni kár.
Mert már égő kéz a kézben lenni,
Manapság összebújni, figyelni egymást.

Látni a másik mit szeretne,
Vagy érezni, hogy lelke merre jár.
Romantikátlan, céltudat valóság,
Az érzés halott, az érzést a haszon vette át.

Csak az számít, a jelen perce mit hoz,
Mert a holnap úgy is bizonytalanság.
Nem kell menni, eljön hozzánk minden,
Az érzés luxus lett bennünk ma már.

Cigarettára gyújt a hajnali érzés,
De figyelj oda, mert ezt is betiltják.
Egy kopott térkép, állomások nélkül,
Valahogy feleded igazi eltökélt célod,
És így válsz végül szürke zombivá…

Talán láss, talán érezz
Talán ha a fényt eléred
Talán máskor születtél
De a sorsod benned él
Mit akarsz? Mi a baj?
Nézz magadba merre tat?
Benned a cél a részvét,
Csak kitakar valami éhség.
Nincs fontosabb,
Mint az érzés.
Minden más haszon csak,
Nem az a fontos hogy élsz még.
Csak hogy mennyit érsz még,
Van e valaki melletted,
Aki minden percben ott van,
És átkísér mindenen,
Ami ér még…