Embernek születtél nagyon rég
Fényből jöttél, s most fénybe érsz
Mert az idő most elveszejt
Eddig tartott, minden képzelet
Örökké változol
Néha csak kárhozol
Percről percere magadba zárkózol
Elalszol
Többé nem virágzol
Elhagyod némán e világot

Vajon mit látsz, mit gondolsz
Az élettől távol
Sötét fon körbe most
De ez nem egy átok
Letűntek az évek
Letűnnek az álmok
Vihar utáni csendek közt
Élednek új álmok

Tetted amit tettél
Köztünk éledve
Bagolyként szárnyaltál
Üres fehér lapok felett
Tudom,
Ezt már nem olvasod
De talán mégis
Kézen fog a ködök közt majd
Egy szárnyas, tollas égi

Már mindegy hogy mit tett
Benned sok változó
Pár rajz megmarad tőled, de
Többé nem változol...