: Selfie

Ha eléggé pucsítok és a számból kacsaszájat csinálok, szárnyam is nő?
____
Volt egy jobb ötletem a címre, de teljesen kiment a fejemből, és sehogyan sem jut az eszembe...

Ezzel a képpel neveznék a versenyre, amivel szerettem volna kifejezni, hogy mi az amit utálok a selfiekben. (Eleve nem szeretem őket, de mivel egyre terjed és az általam kedvelt emberek is kezdik űzni, így az igényesebbeken igyekszem nem fenn akadni.)
Azt hiszem első karikatúrám. smiley Őszintén szólva volt még hozzá egy ötletem (a wcvel kapcsolatban), de végül elvetettem, mert nem akartam nagyon botránkoztatni. smiley
Eredetileg azt szerettem volna, hogy teljesen kacsaszája legyen, amit végül elvetettem, nemtom miért... amíg nem rajzoltam be a szembogarat, addig egészen horrorisztikusan festett. smiley

Referencia képet képes voltam magamról készíteni, csak is a verseny kedvéért, de csakis a póz miatt. Úgyhogy igen, az arcom sémájára készült, szóval önarckép. smiley Röhej, hogy még emlékeztet is magamra. smiley (Persze nincs ekkora szám, még kacsaszájjal együtt sem). A telefonon kívül (aminek igazából nincsen szeme), semmim sincs ezekből, és a hajam sem ilyen. smiley Ja, de bocs, a zuhanyfüggöny!
_____
A/3as géppapírra készült, háromszor szkenneltem, mire az alját sikerül úgy beilleszteni, hogy a tetejéhez tudjam kapcsolni, egy kis forgatás segítségével, amivel megszenvedtem, mert két program között kellett ugrálnom, mivel adobe-bal nemtok vonalakat húzni, radírozni, ilyesmi, viszont csak azzal tudtam az alját úgy forgatni, hogy normálisan lássam.
A hátteret nem akartam ennyire "kidolgozni", csak halványan akartam a színeket, de végül belefolytam...
tűfilcek, golyóstoll, Faber-Castell színescerka és vízfesték cerka (színes) segítségével.

Tudnék ég mit írni, de így is túl hosszú a leírás.

Címkék: , , , , ,

Szelfi3199 megtekintés
22 szavazat
40 komment
some rights reserved

Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!

Xtea[offline]

Xtea

2015-06-06 17:56:090+#40Válasz a #37 kommentreKöszi szépen! smiley smiley kedves vagy! smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-06-06 17:55:440+#39Válasz a #36 kommentreNagyon szépen köszönööm! smiley smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-06-06 17:55:190+#38Válasz a #35 kommentreJajj! Köszönöm szépen! smiley kedves vagy! smiley

Barnuska[offline]

Barnuska

2015-06-06 10:10:430+#37Gratula smiley Mikor láttam, hogy csizma van a lábán, tudtam, hogy ez jó lesz smiley
Ilcsi

Audrey[offline]

Audrey

2015-06-06 10:10:200+#36Jó kis verseny kép, gratulálok a helyezéshez smiley
A művészet szárnyakat adjon, ne bilincseket

Thubakabra[online]

Thubakabra

2015-06-05 21:46:130+#35Fogadd gratulációmat! smiley
A kommentelés úgy működik, hogy te is részt veszel benne. ;)

Xtea[offline]

Xtea

2015-06-05 20:47:440+#34Válasz a #33 kommentreHát, de drága vagy! smiley Köszönöm szépen! smiley
Én is hasonlóan neked! smiley (Én a tied hoztam elsőnek, a Toldi Selfie nagyon ütött) smiley Úgyhogy Gratulálok én is! smiley

egonov[offline]

egonov

2015-06-05 20:29:140+#33Gratulálok!!! smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-05-03 19:56:400+#32Válasz a #31 kommentreUtána, már én is rájöttem, hogy csak arra gondolhattál smiley Semmi baj! smiley Köszi még1szer!

Lexandra[offline]

Lexandra

2015-05-03 15:49:270+#31Válasz a #30 kommentreJahhj boci, nem a címre gondoltam, hanem a leírásban "Ha eléggé pucsítok és a számból kacsaszájat csinálok, szárnyam is nő?" -re smiley csak nem figyeltem smiley
Lexandra

Xtea[offline]

Xtea

2015-05-03 14:44:120+#30Válasz a #29 kommentreKöszi szépen! smiley Örülök, ha tetszik. smiley
bár a címet nem értem, hogy mitől látod ötletesnek, de jó smiley
köszi smiley

Lexandra[offline]

Lexandra

2015-05-02 22:24:380+#29Beszédes kép! Jò lett. Tetszenek a részletek és a cìm is ötletes
Lexandra

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-26 09:00:490+#28Válasz a #27 kommentre smiley nomeg smiley éshát smiley
smiley Köszi smiley

gepardus[offline]

gepardus

2015-04-24 00:26:300+#27 smiley és smiley meg smiley nagyon jó! +1
„ Nem vallottam kudarcot, csak találtam száz módot, melyek közül egyik sem működött. ” Benjamin Franklin

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-23 15:00:070+#26Válasz a #22 kommentre smiley smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-23 14:59:190+#25Válasz a #21 kommentreKöszi! smiley
hogy még az emoiconok is selfieznek! smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-23 14:58:310+#24Válasz a #20 kommentreKöszi szépen! smiley Akkor nem vétettem, hogy "kidolgoztam" a hátteret, mert hát tény, hogy ennél jobban is lehetett volna.

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-23 14:57:320+#23Válasz a #19 kommentreKöszönöm szépen! smiley Nagyon örülök, ha így látod. smiley

veros[offline]

veros

2015-04-21 14:34:440+#22 smiley +1

Katka[offline]

Katka

2015-04-20 20:16:390+#21 smiley smiley smiley smiley smiley smiley Találó! Ponty!!!! smiley smiley Ami nem puszi, de a smiley hasonlít a csajra. smiley

Kozo[offline]

Kozo

2015-04-20 18:56:360+#20Nagyon jó lett a kacsaszájú emlős. smiley Ami először eszembe jutott róla az a "tipikus" szó - ez alatt azt értem, hogy nagyon jól megragadtad a jelenség lényegét. Szerintem ebben az esetben a kidolgozott háttér sokat javít az éményen.

Géb[offline]

Géb

2015-04-20 17:16:420+#19Már elsőre is jól ráéreztél a karikatúra műfajára. Ízlésesen megmutattad az ízléstelenséget smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-20 12:45:020+#18Válasz a #17 kommentreKöszi szépen! smiley Igyekeztem smiley

vorosritty[offline]

vorosritty

2015-04-19 15:24:060+#17Hát ez nagyon jó lett. smiley Abszolút visszaadja a duck face jelenséget. smiley
Az, hogy üldözési mániám van, nem azt jelenti, hogy nem üldöznek!

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-19 13:12:450+#16Válasz a #15 kommentreKöszi! smiley Akkor tényleg elérte a célját.
Így van, a művészetért minden lehetséges dolgot fel kell áldozni. smiley smiley
Köszi! smiley

Zhenia[offline]

Zhenia

2015-04-19 09:05:360+#15Ó te jó isten smiley hát ez nagyon odab... szóval ütős smiley
Becsüllek hogy magad pózoltál így de mindent a művészetét smiley grat
"Minden saláta lehet Cézár... ha elég ideig döföd egy késsel."

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-18 12:20:470+#14Válasz a #9 kommentreKöszi szépen! smiley Örülök, ha viccesnek találtad, ez lenne egyik célja. smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-18 12:20:080+#13Válasz a #8 kommentreKöszönöm szépen! smiley Örülök, hogyha nevetést csaltam ki a képpel. gondolkoztam rajta, hogy vicces-e, vagy csak én találom annak. De akkor elérte a célját. smiley

Bármikor szívesen megmutatom, hogyan csinálom papíron. (nekem meg digitálisan nincs türelmem hozzá, ha úgy rajzolom mindig nagyon merevek lesznek) a legnehezebb a póz, utána a többi márcsak fantasy smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-18 12:17:220+#12Válasz a #7 kommentreKöszönöm szépen! smiley Igyekeztem smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-18 12:16:020+#11Válasz a #6 kommentreKöszi szépen! smiley
Végül asszem azért maradtam emellett, mert ugye a selfie képek egyik nevetséges célja, hogy nem megyek sehová, de kirittyentem magam, és nagyon dögösen pózolok, a lehető legtöbb bőrfelületet megmutatva magamból, mert azért nem csupaszon, hogy még se látszódjon minden, hagyjunk a fantáziának is. ezért is van a trikó lehúzva a melltartóig, és látszik ki hátul a pántja, amit jobban akartam érzékeltetni, de végül ennyire futotta.
Az emlékeztetést az arcra értettem. a pózt igyekeztem animés határokon belül is nagyon cicásra csinálni, talán még elbírt volna egy kis dőlést, de nem nagyon vagyok jó a test perspektivikus torzulásának ábrázolásában. mivel nagyon régen rajzoltam magamtól pózokat, és akoriban még csak-csak ment, most nem mertem bevállalni, mert nagyon nincs szinten a rajz tudásom (ezért is döntöttem a refkép készítése mellett) smiley
Köszi, örülök, ha tetszik. smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-18 12:11:160+#10Válasz a #5 kommentreKöszönöm szépen! smiley
Igen, a valami szaglik a wcben, nem voltam benne biztos, hogy teljesen jó ötlet. nem vagyok egy polgárpukkasztó, hamar elszállt az az énem. smiley
Én is gondolkoztam a vakun, a vázlaton még ott volt. Azután leesett, hogy a tükörből is kivesz jórészt a fehér villanás, másrészt úgy döntöttem, valamelyest az én fürdőmet adom vissza (ezért a csak zöld szín, meg a fehér), és nekem van ablakom a fürdőben. sok mindenen gondolkoztam. többekközt eredetileg ilyen szemcsés effektet is akartam rárakni a képre utólag. Adobebal ez nagyon könnyű, de végül úgy döntöttem, hogy sokat rontana a minőségén, és nem biztos,hogy élvezhető lenne

enigmakata[offline]

enigmakata

2015-04-18 11:19:410+#9mókás lett nagyon smiley gratulálok smiley

Thubakabra[online]

Thubakabra

2015-04-18 11:11:150+#8Hehe, nagyot nevettem rajta, mikor megláttam! smiley Anatómiailag is nagyon szépen odatetted, tetszik a kép! smiley És hát igen, nagyon jól megfogalmaztad a szelfiek lényegét... nagyjából én is ezt látom bele egy átlagos szelfi képbe.
És továbbra is irigyellek azért, amiért ilyen szabadon tudsz a papíron kreatívan alkotni! Nekem legfeljebb csak digitálisan megy.
A kommentelés úgy működik, hogy te is részt veszel benne. ;)

Audrey[offline]

Audrey

2015-04-18 08:40:050+#7Ötletes alkotás, és remek kivitelezés, erős mezőny lesz ebben a játékban úgy látom smiley
A művészet szárnyakat adjon, ne bilincseket

Kilókenyér[offline]

Kilókenyér

2015-04-18 08:21:220+#6Én simán megrajzoltam volna a kacsacsőrt és a wc-t úgy ahogy eredetileg tervezted (persze ez csak én lettem volna). ^___^

Már jó sok képemhez pózoltam referenciának, de nagyon ritkán lett olyan a végeredmény, hogy emlékeztessen magamra. smiley

Jó kép lett, megy a pont.
kép:http://img2.wikia.nocooki…

Bögre[offline]

Bögre

2015-04-18 07:40:150+#5Hát ez is jó smiley

Mikor még nem olvastam el a leírásod, két dolog jutott eszembe, amit "hiányolok". Az egyik pont a WC-s ötleted (legalábbis sejtem, hogy te mit akartál). A másik a vaku hiánya. Milyen dolog már, hogy egy lámpával megvilágított szobában a tükörbe nem villan a "fényképezővel" szembe a saját vakuja? smiley

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-17 23:49:560+#4Válasz a #2 kommentreKöszi szépen! smiley Örülök, ha tetszik! smiley
Igen, bár már vannak poénosak is. smiley selfie képecskék nézegetése közben (googlen) találtam egy csávót, ahogy tart egy nyitot mikrót benne a kajájával és selfiezik. smiley meg ilyenek.

Xtea[offline]

Xtea

2015-04-17 23:48:130+#3Válasz a #1 kommentreKöszi! smiley Lehet akkor kacsásodni kéne.
Hát, azt nem szerettem volna, akkor maradni kellet volna a kacsacsőrnél. smiley Má' mindegy.
Még így is gondolkoztam, hogy korhatárosnak számít-e, de végülis semmi sem látszik, szóval, bár még néha így is zavar, ha ránézek. smiley

Zimanko[offline]

Zimanko

2015-04-17 22:00:020+#2Jogos és ötletes, nekem tetszik! smiley Tényleg gázosak ezek a fajta szelfik.

egonov[offline]

egonov

2015-04-17 21:31:010+#1Hát mit mondjak, karikatúra ide vagy oda: dögös tyúk...illetve lúd vagy! smiley Vagy akár kacsa is smiley Kimoderáltan oké lett a kép! Engem kicsit Geronazzo Máriára emlékeztet a szájszerkezet...

Mi ez az oldal?

Üdvözlünk a KockArton!

Ez itt egy grafikai közösségi oldal. Találhatsz itt képeket, tutorialokat, fórumozhatsz és chatelhetsz más alkotókkal, kritikákat adhatsz és kaphatsz. Az oldal egyaránt foglalkozik CG és hagyományos grafikákkal is.

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

Elfelejtetted a jelszavad? Segítünk!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

1 / 1865 tag online

3 vendég

[tagok listája]

[A panel bezárásához kattints rá!]