Sziasztok, Béla vagyok, a mutáns vérvámpír, aki egy nukleáris tóban történő pancsikálás következtében nem denevérré, hanem vérevő, vad, zabolázhatatlan és vérszomjas vérverébbé képes átalakulni, jobb napjain pedig vérszurikátává. Egen. Ez utóbbi formám nagyon félelmetes, múltkor még a tükör is berepedt tőle. Bár, ha így jobban meggondolom biztos az is rásegített, hogy azon alkalommal a szokásosnál több alkoholistát ittam, és vérszurikátahomlokom szó szerint összeütközésbe került a foncsorozott üveglappal. Van ilyen kifejezés egyáltalán? Mármint nem foncsorozott üveglap, hanem összeütközésbe kerülni.
Egyébként szabadidőmben szobafestő – mázoló vagyok. Profi kisiparos! Számom: 0630/VÉRVERÉB. Bármilyen színt kikeverek, de a vörös a kedvencem.
Vámpírrá válásom igen egyedi és megismételhetetlen volt. Bizony! Nagyon hosszú, hosszú történet.
Megismertem egy lányt. Lujzának hívták és nagyon szép volt. Haja vörös mint a friss vér, bőre fehér, mint a friss hó, szája mint a friss eper (nem, nem voltak rajta kis sárga pöttyök, apró szőrök meg zöld levelek, sőt, nem is azért mondom ezt mert kicsi volt és piros, hanem mert nagyon szerette fiatal korában a kukacos gumicukrot és nagyobb korára áttért az igazi gyűrűsférgekre és ezért néha földesek voltak az ajkai, mint a friss szamóca), szeme kék, mint a háromnapos friss vízi-hulla. Mellei mint a dinnyék. Nem zöldek vagy csíkosak, hanem nagyok és lédúsak. Ez utóbbit állagából gondolom.
Egy koncerten szerencséltetett azzal a sors, hogy elém sodorta potom négyezer-negyvenezer-milliárd éves zsenge őlányságát. Persze ez egy olyan koncert volt, amit egy olyan banda adott ahol az egyik gitáros maga volt a megtestesült gonosz mert belebújt az ördög, a sátán, a kólibaktérium meg minden egyéb. Naná, rock-együttes volt. Gonosz diszkós nincs, hát az mit csinálna, ádázul visszafelé pörgetné a CD-ket aztán szétveri a gombokat a hangfalakon, de előtte a fogaival mixel össze két egynyári slágert? Á, dehogy (tágas égen…)! Mindenki tudja, hogy a vámpírok a gótikus rokkot szeretik és minden koncerten van belőlük néhány.
Már ivarsejt koromban is erre a koncertre vágyakoztam kínzón és égetőn, de akkor még nem tudtam, hogy majd az egész életem megváltozik. Ilyen sorsfordító élményem csak akkor volt ezen kívül amikor a pocsék érettségim miatt nem vettek fel az egyetemre és szobafestő lettem (0630/VÉRVERÉB).
Az első sor(mögött fél mérföldre, piros rövidnadrág)ban álltam mikor a zenészek feljöttek a színpadra. Valaki hozzám ért. Aztán megint. Megint. Megint… Észrevettem, hogy ezek a koponyámat érő érintések, melyek dobbanó visszhangot hagytak maguk után a már elkezdődött zene ütemére puffannak. Szóval valaki ütemre püföli a fejem. Megfordultam és akkor láttam meg őt. Lujzát. Rögtön tudtam, hogy ő valami túlvilági.
Bimbózó kapcsolatunk a másnapi internetes csetelésben teljesedett ki és az utána következő esti csőhözkötözős szexben tetőzött. Hát igen, mindkettő remek volt.
Csetelés közben magyarázta el, hogy mégis milyenek a vámpírok. Sajnos nem mentettem el az egész szövegfájlt, de vannak belőle részleteim:

„Lujzabébi90210: Tudod, fontos szerepe van a szellentésnek is az igazi vámpírok életében. Különben felfújódnánk és elszállnánk mint a léggömb! Szóval normálesetben nincs gond semmivel, de vizes víz alatt kicsit kellemetlen, mert bugyborékol, és mivel sűrűbb a közege meg a fajsúlya ezért…na, hát érted. De a mocsár az más, mert mint például ahogy a köd könnyebbé teszi a levegőt, a sár is hígabb mint a víz és az aligátorok amik benne vannak növelik a légellenállását.”

„Bélus: Á. Értem. És a kasztrendszerek?”

„Lujzikaédeskémsoksoksok: Hát azok vannak. Mi mind egy nagy család vagyunk.”

Így esett a kiművelésem vámpírtémából. Aztán áthívott magához. Egy templomban lakik, ami teljesen elhagyatott és az öccse szintén teljesen elhagyatott és romos gótikus várkastélya mellett áll. Mindkettő egy rég elfeledett kísértet-járta temető közepén található egy ősöreg, nappal is sötét és nyirkos, veszedelmes erdő mértani legkellősebb közepén. Nem is volt rajta a GPS-en! Persze akkor még nem tudtam vérverébbé változni, és így olyan remek tájékozódási képességeim se voltak mint a tapasztalt nyolcvankettes típusú vámpíroknak.
Bementem hozzá. Talpig fekete csipkébe bújtatta zsengén gyönyörű alakját. Szelíden odahúzott a kétszemélyes koporsójához és megcsókolt. Bal kisujjam második perce alatt kiszívta az összes véremet mind az utolsó cseppig, aztán befektetett a mélyhűtőjébe néhány napra, csak hogy szokjam a bezártságot. Utána elővett. Tuljadonképp, mint utóbb bevallotta csak egy mirelitcsirkét keresett vacsorára, de én voltam fölül. Megitatott valami Marinak a vérével, egész paradicsom ízű volt és alkoholos. Na, azóta vagyok vámpír. A nukleáris pocsolyába hazafelé estem bele.
Miután mindez tortúrákon átestem úgy gondoltam, itt az ideje a csőhözkötözős szexnek! Odaálltam elé és könyörögtem: „köss meg és bánj velem rosszul!” Mint sejthető, ezt nem úgy értettem, hogy láncoljon a falhoz és menjen el vásárolni a barátnőivel, de hála a vámpírok összes istenének ezt nem is tette meg.
Rámnézett. Még mindig nézett.
Mire észbekaptam már a koporsója melletti laptopon verte a billentyűzetet. Intett nekem, hogy üljek a másik számítógéphez és csatlakozzak a netre. Hű, milyen titokzatos és izgalmas volt!

Lujzimujzi: „A vámpírok nem szexelnek.

Béluci: „Hö?”

Lujzacsajszi: „Mi nem így szaporodunk és a testfunkcióink sem működnek úgy.”

Béla: „Miva???”

Lujza: „Nem áll fel, te barom!”

Ez volt a végszava. Letiltott.
Ölembe pillantottam és éreztem, sőt láttam is, ahogy gerjedelmem lelohad. Nyilván még nem vagyok elég erős vámpír, gondoltam, azért csak most vettem észre.
Elindultam haza. Soha többé nem láttam sem az erdőt, sem Lujzát, de tudtam, fenséges és remek vámpírjövő áll előttem! Akkor még nem is sejtettem, hogy én leszek a világ első vérszurikátája! Remek! Új élet kezdődött számomra!
Nehéz visszaemlékezne minderre, mégis édes az érzés. Mindennek már harminchatezer másodperce… szörnyű idő, szörnyű!