Hmm… Az a helyzet, hogy mostanában egyre többször hallom Kedvesemtől, hogy egy kis romantikára vágyik. Ezzel úgy alapvetően nem lenne semmi gond – végül is nőből van a szentem –, csak az a baj, hogy nekem fogalmam nincs, miről beszél. Na de mivel szeretem, és fontos, hogy jól érezze magát, megpróbáltam utána járni a dolognak.
Először a wikivel kísérleteztem, de attól, amit találtam csak összezavarodtam. A wiki szerint ugyanis a romantika valami felfokozott életérzés, reményvesztettség, csalódás, „világfájdalom”, esetleg forradalmi hevület, és lángoló életöröm kifejezése. Talán a múlt felé fordulás, főleg a gótikus, és barokk korok felé. Érdekes, de volt egy olyan érzésem, hogy Zsu nem erre gondolt.
Azután eszembe jutott, hogy a filmművészetben keresek megoldást, mert a romantikus filmeket kedvelik a nők, köztük párom, is így belenéztem egy-két alkotásba. Mondanom sem kell, hogy nem találtam meg, amit kerestem. A romantikus filmekben a romantika, szép szavak, virágcsokrok, veszekedések, összebújós kibékülések, csókok, simogatások, öröm és bánatkönnyek egyenlő arányú keveréke, ami a mi kapcsolatunkban is rendben lévőnek látszott.
A következő próbálkozásom, hogy kiderítsem, mi a romantika, a női újságok különös világába vitt. Elszörnyedtem attól amit láttam! Mintha a pokol sötét mélyébe zuhantam volna! Volt ott horoszkóp, ami előre megmondta milyen napom lesz, ha a bal lábam kisujját teszem először a padlóra ébredés után, milyen férfival kell találkoznom – na jó, nem nekem, hanem a nőknek, akik olvassák –, hogy estére legyen aki ágyba bújik velem, és, hogy a szerelem épp ma talál rám egy jóképű sportember képében, hacsak félre nem ugrom, amikor felém robog. Cikkek szóltak arról, hogy mennyire jó is egyedülálló nőnek lenni, mert akkor senki nem szólhat bele abba, amit csinálsz, és a barátnőkkel lehet pasikra vadászni az éjszakai bárokban, hogy végre megtaláljam az igazit. Megjegyzem, ez nekem paradoxonnak tűnt, de mindegy. Felvilágosítottak arról is, hogy mit egyek, vagy ne egyek, hogy olyan alakom legyen, mint a divatmodelleknek, és arról, hogy csak az x.y. cég által gyártott fogyókúrás portól leszek egy nap alatt negyven kiló. Na ez volt a mélypont! Vagy én nem tudom, hogy mi tetszik nekem, vagy az újságíróknak fogalma nincs a férfiak ízléséről, mindenesetre azt szívesen elmondanám nekik, hogy csak a kutyák szeretnek a csontokkal játszani, mi férfiak a kerek formákat szeretjük.
Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy feladom. Annyiban is hagytam volna a dolgot, ha egy este újra elő nem került a téma, és én kénytelen voltam belátni, ha nyugalmat akarok, meg kell tudnom, Zsu szerint milyen egy romantikus este. A lexikonok nem segítettek, a filmművészet cserben hagyott, a nők számára íródott lapok pedig félre vezettek, úgyhogy végig gondoltam a maradék lehetőségeimet, és rájöttem, az lesz a legjobb, ha egy másik nőtől kérek tanácsot ebben az ügyben.
Kriszta húgom pont kéznél volt, úgyhogy felhívtam.
– Helló bátyus! – köszöntött, miután hatodszori próbálkozás után felvette a telefont. – Mit szeretnél?
– Segítségre lenne szükségem. – mondtam, és már előre féltem a reakciójától. Hát nem csalódtam.
– Nincs pénzem! – kezdett bele a szokásos monológjába. – Nem adom oda a kocsit! Nem vagyok hajlandó megbékíteni Zsut! Nem megyek el helyetted anyuékhoz! Nem…
– Állj már le egy kicsit! – akasztottam meg a szóáradatot. – Most nem ilyesmiről van szó! Ennél sokkal komolyabb a dolog.
Egy pillanatra csend lett a vonal túlsó oldalán, azután nagyot sóhajtott.
– Ha nem ez kell, akkor mit akarsz?
Szégyenlősen tettem fel a kérdést, mert nem szerettem húgom előtt beismerni, ha valamit nem tudok.
– Te Kriszta, mi az a romantika?
– Honnan a fenéből tudjam? – kérdezett vissza meglepetten. – Nem vagyok én értelmező szótár! Ott a google, nézd meg ott! Egyáltalán, hogy jutott ez most az eszedbe?
Nagyot nyeltem mielőtt megszólaltam. Tudtam, hogy amit tenni készülök, még hosszú évekig beszédtéma lesz a családban, de szeretem Zsut, úgyhogy bevállaltam ezt is.
– Tudod, nemsokára itt az évfordulónk, és Zsu mondogatja, hogy egy romantikus estét szeretne, de nekem fogalmam sincs, hogy mit akar.
– Ja, hogy a csajos romantika! – villanyozódott fel. – Az más!
– Miért? – kérdeztem csodálkozva. – Az nem ugyanaz?
– Naná, hogy nem! – mondta nevetve. – Amire Zsu gondol, az a csajos romantika. Persze erről nem írnak a lexikonok, nagyokos!
Várható volt, hogy húgomnak tetszeni fog, ha valamiről nekem fogalmam sincs, és ki is használja a lehetőséget, hogy az orrom alá dörgölje tudatlanságom.
– Akkor elmondod végre mi az a „csajos” romantika, hogy én is tudjam? – kérdeztem, kissé türelmetlenül.
– Na figyelj ide! Hogy megértsd, elmondok egy példát. Egy romantikus este nálam úgy kezdődne, hogy Ádám megáll a ház előtt egy hófehér limuzinnal. A minimum, hogy valami öltönyféle lenne rajta, de lehet szmoking is. A kezében egy csokor virággal, becsönget. A csokor valami egzotikus virágkompozíció lenne. Én azt hiszem a fehér ruhámat venném fel, tudod, ami az esküvőtökön is rajtam volt. A Chanelt.
Szóval. Becsönget, odaadja a csokrot, azután megfogja a kezem, és megyünk az autóhoz. Kinyitja nekem a kocsiajtót, és beül mellém. Hátra ül, mert elől a sofőr van. Először elmegyünk valami jó helyre vacsorázni. Nem ide a kerületbe, hanem a belvárosba, egy flancos helyre. Az asztalon minimum gyertya, és pezsgő, a pincérek meg csak a mi kívánságunkat lesnék. Azt hiszem valami különleges kaját rendelnénk, amit nem lehet minden nap enni. A vacsora után elmennénk a Duna partra, egy esti sétára, azután elvinne színházba. Most játsszák az Ó drága hölgyemet a belvárosiban, az jó lenne.
Na most jön a lényeg! A színház után elmennénk egy szállodába! Azért szállodába, hogy végre ne otthon, a megszokott ágyban keljen összebújnunk. Nem egyszerűen csak egy szobát, hanem egy lakosztályt bérelne kettőnknek. Az igazi buli csak ott kezdődne. A lakosztályban halk, lágy zene szólna, a folyosó, végig, a hálóig, fel lenne szórva illatos rózsaszirommal. Ádám már az ajtóban a karjaiba venne, és úgy vinne végig a rózsaszőnyegen, egészen az ágyig. Mielőtt még bármi is történne, kibontanánk egy üveg pezsgőt, és ott az ágyban meginnánk egy pohárkával. Ez fontos, mert meghozza a hangulatot! Na, amikor ez is megvan, szép szerelmes szavakat suttogva nekilátna, hogy levetkőztessen. De nem úgy egyszerűen lekapkodná a ruhát, hanem leheletfinoman lesimogatva, hogy épp csak megérintene. Közben az se baj, ha néha szenvedélyesen megcsókol. Ha akarsz még egy kis időt magadnak, akkor szerzel valami gyümölcsöt, és azt elrágcsálhatjátok mielőtt a lényegre tértek.
Na a többit azt hiszem már kitalálod magadtól is. A lényeg, hogy minden klappoljon, és akkor romantikus lesz az este.
Nagyot nyeltem. Amit elmondott, az olyan hálivúdi dolog volt, de soha nem gondoltam, hogy a forgatókönyv írókon kívül másnak is bejön az ilyesmi.
– Te ezt most komolyan mondod? – kérdeztem megrökönyödve.
– Miért ne mondanám komolyan?
– Ti nők ettől a giccsparádétól jól érzitek magatokat?
– Igen! – sértődött meg hugicám. – Nekünk nőknek néha ilyen „giccsparádéra” van szükségünk ahhoz, hogy elfelejtsük a szürke hétköznapokat!
– Jó, jó. – próbáltam helyrehozni amit elrontottam. – Elhiszem, ha te mondod.
– Az a baj – oktatott tovább Kriszta –, hogy nektek férfiaknak, semmi más nem jut eszetekbe a nőkről, csak az, hogy mielőbb vízszintesbe kerüljön, de lehetőleg úgy, hogy ti rajta fekszetek! Egy cseppnyi romantika nincs bennetek!
– Na azért nem vagyunk olyan rosszak – nyugtattam felbőszült húgom. –, de a romantikával kapcsolatban igazad lehet. Csak tudod, azon csodálkozom, hogy milyen mesevilágban éltek, ti nők.
– Miért lenne ez mesevilág? Egy igazi férfi bármikor megtenne ennyit, a szeretett nőért! Persze nem olyan, mint te meg a sógorod, hanem egy igazi! – mondta, azzal lecsapta a telefont.
Tudtam, hogy egy darabig nem fog szóba állni velem, de azt is, hogy egy-két hét múlva már semmi baja nem lesz. Ez minden alkalommal így volt, amikor megsértődött, de tisztában volt azzal, hogy végső soron szeretem őt, és mindig megbocsájtott.
Még akkor este felhívott a sógorom, Ádám.
– Te mi a fenét műveltél Krisztával? – kérdezte köszönés helyett.
– Nem tudom mire gondolsz? – adtam az értetlent, pedig sejtettem, hogy mi van a háttérben.
– Amikor hazaértem, villámokat szórt a szeme, és majdnem a fejemhez vágta a levesestálat amikor megkérdeztem mi a vacsora. Azt mondta, hogy egy érzéketlen barom vagyok veled egyetemben, azután magára zárta a fürdőszoba ajtót, és csak egy óra múlva bújt ki onnan. Felteszem, hogy nem mosni akart, mert a szemei ki voltak sírva amikor kijött. Na ez van, úgyhogy akár el is mondhatod, hogy, mit csináltál vele?
– Hát… izé… – kezdtem bele kissé zavartan, mert nem gondoltam, hogy hugom ennyire megviseli a dolog. – A romantikáról kérdeztem, ő meg előadott valami mesét, limuzinnal, vacsorával, meg ilyenekkel.
– Nem hiszem, hogy csak ennyi volt. – faggatott tovább Ádám. – Ennyitől nem borult volna ki!
Ez igaz! Ennyitől még nem, és nagy a valószínűsége, hogy az készítette ki, amit utána mondtam. Hogy Ádám megnyugodjon, elmondtam neki az elejétől a végéig, miről volt szó. Amikor befejeztem, nagyot sóhajtott.
– Akkor már értem. – mondta kissé borúsan.
– Jó neked. – feleltem, mert én még mindig nem értettem semmit. – Esetleg engem is felvilágosíthatnál?
– Tudod – kezdett bele mondandójába. –, nemrég úgy gondoltam, hogy meglepem egy ilyen estével. Olyan régen nem voltunk már sehol, és olyan sokat dolgozik, hogy megérdemel egy kis kikapcsolódást.
Na, a gyereket átpasszoltam anyámnak, én meg mondtam neki, hogy öltözködjön, mert megyünk szórakozni. Akkor még csillogott a szeme, és a füléig ért a szája. Kirittyentette magát, én is felvettem a jobbik farmerem, ráadásul meg is borotválkoztam, aztán útnak indultunk. Nem mentünk messzire, csak ide a görög étterembe, tudod, ahol műsor is van esténként. Ott voltak a haverok is, de akkor este elhajtottam őket, hogy kettesben lehessünk, úgyhogy, csak a pulttól szólogattak oda néha, néha.
Na de nem is ez a lényeg. Rendeltem neki egy gyrost, meg vörösbort, magamnak meg egy pacalpörköltet, és egy korsó sört, hogy jobban csússzon. Akkor már valami lehetett a levegőben, mert a szemei nem csillogtak annyira, de az igazi lefagyás akkor jött, amikor a színpadon megjelent a táncoslány. Amíg rajta volt a ruha, nem is volt akkora baj, na de mikor vetkőzni kezdett! Kriszta akkor állt fel, és indult el hazafelé. Persze mentem én is utána, de akkor már hiába. Annyira megsértődött, hogy egy hétig alig szólt hozzám, és még örülhettem, hogy csak egy estét kellett a kanapén aludnom. Azóta szó sem esett arról az estéről, és most már azt is tudom, hogy miért nem.
– Hát, így már én is értem miért vagyunk érzéketlen barmok. – sóhajtottam. Sejtettem már, hogy nem lesz olyan egyszerű kiengesztelni Krisztát mint ahogy először gondoltam.
– Na akkor jó éjt. Majd hívlak, ha kissé megnyugodott a testvérkéd. – mondta Ádám megviselten, és letette a telefont.
Na, de ettől nem lettem okosabb, és még mindig ott volt a nyitott kérdés, hogy milyen egy romantikus este. Amit addig sikerült kiderítenem, az mindössze egy mesevilág, amiről húgom álmodik és rengetegbe kerül, és egy kocsmázás, ahogy a férje látja, de valószínű, az nem csak Krisztának nem jönne be. Ebből kellett volna valamit összehoznom, és ez nem volt túl ígéretes!
Az évforduló közeledtével egyre idegesebb voltam, mert még mindig nem sikerült kiderítenem mire vágyik Kedvesem. Bár én nem vagyok romantikus alkat, mégis jó lett volna őt meglepni egy tökéletes estével. Arra hamar rájöttem, hogy bármennyire is akarom, nincs annyi pénzem, hogy valóra váltsam Kriszta mesébe illő elképzelését.
Az évforduló napján aztán összeszedtem amit tudtam, és megpróbáltam megfizethetővé redukálni húgom ötletét. Tudtam, hogy Zsu imádja a rózsákat, úgyhogy elmentem egy virágüzletbe. Hamar szembesültem vele, hogy hiába van nyár, a virág még így is egy vagyon, következésképpen lemondtam a százszálas csokorról, és valami egyszerűbbel próbálkoztam. Vettem öt szálat, amiből kettő ment vázába, kettő a nyoszolyára, a párnánkra, egy pedig hordozható maradt. A folyosóra eszembe sem jutott szirmokat szórni, mert tudtam, kitekerné a nyakam, amikor másnap össze kell takarítania őket.
Délután nekiálltam főzni, de mivel a szakácsművészet nem nagyon fekszik nekem, így maradt az olasz konyha, és az egyetlen étel, amit önállóan is el tudok készíteni a milánói. Vettem egy üveg vöröset a vacsora mellé, és még azelőtt megterítettem, mielőtt elindultam. Volt az asztalon gyertya, borospohár, elegáns teríték, sőt még szalvétát is tettem az evőeszközök alá. Tisztára, mint egy étteremben!
Soha nem szerettem a kiöltözős bulikat, de ez alkalommal zakót vettem a farmerhoz, mégis csak elegánsan kell megjelennem. Nyakkendő helyett egy vékony bőrszalagot kötöttem a nyakamba, persze masnira, hogy ne tűnjek túl konzervatívnak. Ennyit még be tudtam vállalni anélkül, hogy kellemetlenül érezzem magam.
Délután négykor a magányos rózsa társaságában kocsiba vágtam magam, és elindultam a sulihoz, ahol Kedvesem dolgozott. Reméltem, hogy nem fog megharagudni rám, amiért csak a saját kocsinkkal megyek érte, és nem valami sofőrös kölcsön batárral. Bíztam benne, hogy nem járok úgy mint Ádám, és nem kell a kanapén töltenem az éjszakát.
Szóval, megérkeztem a sulihoz, egy dologgal azonban nem számoltam. Nem csak Zsu munkaideje járt le, hanem a tanításnak is akkor lett vége, úgyhogy a parkoló tele volt gyerekére váró anyával. Ahogy kiszálltam a szál virággal a kezemben, legalább húsz női szempár szegeződött rám, tágra nyílt pupillákkal. Úgy éreztem magam, mint egy zebra az oroszlánok közt. Gondolom, nem én voltam az érdekes számukra, hanem a rózsa, de elég ijesztő volt, ahogy követtek a tekintetükkel.
Zsut az iskola előtti lépcsőn találtam, kolléganőivel beszélgetve. Kissé elbizonytalanodtam, mert annyi nő előtt cikinek éreztem, amit tenni készültem, de a kocka el volt vetve, már csak azt kellett kideríteni, mi kel ki belőle. Ahogy észrevette a rózsát a kezemben, ugyanolyan vágyakozó pillantást vetett a virágra, mint a többiek, azután lesietett a lépcsőn, és a nyakamba ugrott.
– Hát nem felejtetted el? – suttogta a fülembe, és éreztem, hogy nedvesedik az ingem nyaka. Erre mit lehet mondani? Nyilvánvaló volt, hogy nem, de a nők néha tesznek fel olyan kérdéseket, amire nincs válasz.
– Köszönöm, hogy vagy nekem. – mondtam neki, hogy kikerüljem a válaszadást, és sután felé nyújtottam a virágot.
Na ezt lehet nem kellett volna, mert kereshettem neki papír zsebkendőt. Nem nagyon értem, miért pityeregnek folyton a nők, de az biztos, hogy teljesen mindegy, öröm, vagy bánat éri őket, ösztönös reakció náluk, hogy sírásban törnek ki. Zsu is szorgalmasan törölgette a könnyeit, és próbálta rendbe hozni elkenődött sminkjét, én pedig nyomorultul érzem magam, amiért megríkattam. Nem volt könnyű eljutni az autóig úgy, hogy senki ne vegye észre, mi történt. Nem akartam, hogy azt gondolják, valami baj történt, mert abban biztos voltam, hogy az ellenkezője eszébe sem jutna senkinek.
Mire hazaértünk egész megnyugodott, mert már alig-alig szipogott. Amint kinyitottam az ajtót, a karomba kaptam, és úgy léptem be vele a lakásba. A feje épp csak egy kicsit koppant az ajtófélfán. Szerintem meg sem érezte. Vagy nem is tudom. Mindenesetre az arcáról nem tűnt el angyali mosolya.
Amikor meglátta a terített étkezőasztalt, megcsókolt, de nem csak úgy ímmel-ámmal ám, hanem úgy, hogy levegőt is alig kaptam. Na itt már sejtettem, hogy nem nyúltam nagyon mellé az ötletemmel, és nem fogok a kanapén éjszakázni.
A vacsora egész jól sikerült, leszámítva azt a néhány zsírfoltot, amit sikerült az asztalterítőre varázsolnom, miközben tálaltam. Végül is megegyeztünk abban, hogy van az a mosószer, ami kihozza a foltokat, úgyhogy mindegy is, lényeg a szándék.
A vacsora után, a hálóban, még mellékszereplőként jelen volt kép pohár bor, tejszínhab, és eper, a többi meg… Na az már plusz tizennyolcas karika.
Egy szó mint száz, azt hiszem, ha arra nem is sikerült rájönnöm, hogy mi az a „csajos” romantika, annyit azért elértem, hogy Kedvesem jól érezte magát.