A legszebb karácsonyi ajándék

Hosszú nap volt, de megérte a fáradtságot. Mosolyogva dőlök hátra a kényelmes fotelben, és egy fa alatt felejtett csomagolópapír darab felidézi bennem, ahogy az apró kezek ügyetlenül szaggatják az oly nagy műgonddal becsomagolt ajándékokat. Elképzelem ahogy álmukban is játszanak velük, és valóban vágtáznak, a most, csak kicsavarodottan, álluk alá gyűrődött plüss paripákon, vagy bejárják, a babaházaik inden szegletét. Becsukom a szemem, mert én is játszani akarok, az ajándékommal...
Sétálok veled a hóesésben, egymásba karolva. Hosszú fekete szövetkabátodon nem olvadnak el, a hópelyhek a fagyos délutánon, de akár be is lephetne minket így együtt a hó, nem fáznánk, mert olyan régen várunk, erre a közös délutánra. Megállunk egy kirakat előtt, az üveg mögött csillogó ékszerek, de látom az üvegben, hogy minket nézel, ahogy tükröződünk benne, mint egy szerelmes képeslap. A tekintetünk találkozik az üvegen, és felkacagunk, a kamaszos szentimentalizmusunkon, és egymás felé fordulunk. A nagy kabátokban alig érjük ár egymást, de ettől még szorosabban összesimulunk mikor csókolózni kezdünk. Az idő megáll körülöttünk, csak egy nézelődő zökkent ki bennünket, ahogy megpróbál a kirakathoz férkőzni, kicsit meglökve bennünket. Még egy gyors csók, és folytatjuk sétánkat a hóesésben. Odaérünk a lakás ajtajához, elnehezedik a légzésünk, mert tudjuk, mindjárt beteljesül a szerelmünk, egy szenvedélyes éjszakában.
Kibújsz a karom öleléséből, és nyitod a nagy nehéz ajtót. Megfogod a kezem, majd kacér mosollyal az arcodon behúzol a hidegről. Újra csókolózunk, most nem zavar minket senki, csak a nagy kabátok, úgyhogy kicsit magunkhoz térve lesegítjük egymásról őket. A nappaliba vonszolsz, és leültetsz a nagy kanapéra. Kicsit megtolod a mellkasom, hogy hátradőljek. Érzem, ahogy belém mélyeszted a gyönyörű körmeidet. Szemben az ölembe ülsz és úgy csókolsz. Ez most más mint a kirakat előtt. Szenvedélyes, és türelmetlen. Az ajkamba harapsz és a rövid hajamba túrsz. Én is kiügyeskedem a nagy csatot a feltűzött hajadból. Most először látom, ahogy válladra hullik a csillogó hajzuhatag. Felegyenesedsz az ölemben és megrázod a rakoncátlan tincseket. A hátad megfeszíted közben, és kacéran a szemembe nézve tudatod, hogy szándékosan feszül felém a melled közben. Én kigombolom a selyem blúz apró kék gombjait, egy sötét vörös melltartó van rajtad. Csupa csipke, látszik, hogy direkt erre az alkalomra vetted, még sosem volt rajtad ezelőtt. Tenyerem puha érintésével simogatom, a tökéletes idomaidat a bőröd libabőrös, és nekiszorítod a szemérmed, a dagadó nadrágomnak...
Éles géphang töri meg varázslatot. Rádöbbenek, elaludtam, és a telefonom csipog. Zúgva próbál lemászni, a dohányzó asztalról. Kicsit csalódottan lépek a gonosz zaj forrása felé. SMS érkezett. Te küldted. „Szeretlek kicsim. Holnap ott várlak a vasútállomáson.”