2019-04-13 14:39:250+#2Válasz a #1 kommentreKöszönöm szépen ....és igen, értem, mit mondsz... ez a festésem most NAGYON SZERETEM festés lett, és nem is toltam túl a megmagyarázását, nem lenne értelme, mert annyi szimbólum van benne, ami csak az én fejemben létezik, és a kezem nem tudta úgy megfesteni...
Az álarc hordása egy nagyon érzékeny és már már szétrágott téma is egyben ... én azt mondom, h minden ember fiókjába - mint egy zoknis fiók - sorakoznak az aznapra, vagy éppen arra az órára felveendő maszkságok, és végtelenül kegyesen szerencsés az, aki legalább ezt felfogja, a kiválasztottak pedig csak a saját arcukra feszülő bőrt hordhatják, na az milyen már ? , na az valami szabadság !

A sok álarc hordás valóban veszélyes, olyan ez mint a hazugság mondás, a végén már azt sem tudja a szegény pára, hogy melyik élete az igazi ...

Szerepeket játszunk - a szerep az színház- a színház az már jelmez - a jelmez pedig már álarc, ruha, paróka... hát valami ilyesmi van ... Amikor valaki előtt merjük lerángatni magunkról a hagymahéj szerűségesen ránk rakódott mindent, na akkor már kezd jó lenni
Ilcsi

2019-04-13 13:18:520+#1Jó kép. A színek mint az álarc amilyen színessé fedi viselőjét, miközben ahány mögé bújik, annyi felé aprózódik az egyén és hitelessége. Ebben mondani sem kell kétélű penge a dolog, egyrészt nehezebb így megismerni másnak is, meg saját magát is, ha túl sokáig túl sok álarcot hord valaki.
Ami állandó, végtelenül állandó, de ha változik akkor nem állandó tehát nem végtelen.