: My Little Friends - Pony is Magic

Ennek a rajznak külön legendája van, ami így szól.

Amikor megcsinálták a My Little Pony - Friendship is Magic c. sorozatot, senki nem hitte volna, hogy a rajongótábora 20-40 éves nőkből és férfiakból fog állni.

A neten már regék terjengtek arról, hogy ki hogyan szerzett új barátokat, és kinek hogy változtatta meg az életét pozitív irányba a sorozat.

Én viszont (nagy részben) emiatt vesztettem el két barátomat, és suttyóságnak éreztem, hogy míg mások új barátokat szereznek, addig én jóbarátokat veszítek el.

Ezért egy pónis oldalra én is leírtam a regémet.
De az enyém különbözött a többiekétől, hisz az enyém pont fordítottja volt a többinek.

Egy pár nappal később már el is felejtettem, hogy ezt a kis regét megírtam, mert senki nem szavazott rá, és nem került ki a fő oldalra.

Ám tegnap valami csoda folytán, felkapott lett, és mindenki elkezdte megosztani a történetemet, és mire észbe kaptam már legalább 15 magyar brony és pegasister (így hívják magukat a póni rajongó férfiak és nők) keresett fel, és írt nekem.
Egy csapásra annyi megértő és segítőkész barátom lett, hogy megszámolni sem tudom őket. :'D

Szóval nagyon hálás vagyok ennek a segítőkész és aranyos rajongótábornak, és ennek a varázslatos rajzfilmsorozatnak. :' smiley

Címkék: , ,

1353 megtekintés
2 szavazat
11 komment
© Minden jog fenntartva

Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!

Thubakabra[offline]

Thubakabra

2013-01-11 21:29:220+#11Válasz a #9 kommentreDirekt írtam, hogy képregény stílus! Vagy valami más, de attól még, hogy többnyire a fotórealisztikussal próbálkoznak, neked nem kell. Mindenki csinálja azt, amihez kedve van, csak haladjon benne előre és ne álljon meg egy fejlődési lépcsőn. smiley Sokan szűklátókörűnek hisznek, és úgy vélik, csak a fotórealisztikus az, amit csípek, pedig ez távolról sem így van. Szeretnék olyan kreatív lenni ötletek terén, mint te, és irigylem azokat, akik könnyebben lépnek ki a másolós mederből.
De elkanyarodtam kicsit. smiley

Egyébként engem nem bántottál meg, illetve éreztem azt is, hogy amit írtam "súlyos" lehet Számodra, de tényleg a jó szándék vezérel.

Sok sikert kívánok. smiley
A kommentelés úgy működik, hogy te is részt veszel benne. ;)

Vicaversa[offline]

Vicaversa

2013-01-11 20:54:020+#10Válasz a #9 kommentreKilósvekni-- én csak a fiaim nevében mondhatom, hogy nem jogos az idézőjel... és gondolt át.. csókol anyád.
Aloha :)

Kilókenyér[offline]

Kilókenyér

2013-01-11 20:29:530+#9Válasz a #6 kommentreBocsánat. Nem akartam senkit megbántani.
Csak kicsit megütött a gyerekes rajz... ami persze jogos, mert sehol sem vagyok a fotorealisztikus portrékhoz képest.
Ugyan akkor az is megütött, hogy (facebookon) le lettem oltva emiatt a rajz miatt, meg az egész pónis dolog miatt, szóval kicsit felkavartak érzelmileg egy rajz miatt.

Persze az is igaz amit VicaVersa írt, hogy nem a póni tehet róla, hogy összevesztem a "barátaimmal" de az biztos, hogy ma a póni miatt találkoztam két rendkívül kedves és megértő emberrel. smiley

Szóval összegezve, megpróbálok nem 15 perc alatt kiszinezni egy rajzot, és nagyon köszönöm, hogy dícséritek a kreativitásom. smiley

vorosritty[offline]

vorosritty

2013-01-11 16:18:252+#8Válasz a #5 kommentreNe csak a "letolás" részét vedd figyelembe Thub hozzászólásából, hanem a dicséretet is! Egyébként egyetértek vele, valóban "ideje lenne" rajzilag magasabbra tenned a mércét. Ha emlékezetem nem csal, már sokan több rajzodnál finoman ugyanezt elmondták, tanácsokat is kaptál.
Nem kell másik stílust keresned, főleg ha neked ez jön be, de fejlesztened mindenképp kell!
Remélem nem veszed ezt most bántásnak.
Az, hogy üldözési mániám van, nem azt jelenti, hogy nem üldöznek!

Vicaversa[offline]

Vicaversa

2013-01-11 15:56:230+#7A rajzfilmek cuki dolgok. Mese világ. Ha a barátságod az életben felomlik, akkor el lehet gondolkodni a miérten. Mert nem a pónik miatt. Én nagyon szeretném, ha rendeződne a dolgotok. Szeretem mikor 4-en hülyültök itt. A többi privátban. Ölelésem, "kiscsikóm" .
Aloha :)

Thubakabra[offline]

Thubakabra

2013-01-11 13:17:530+#6Válasz a #5 kommentreSejtheted, hogy nem ez volt a célom! De ez az igazság.
Azért írtam ezt és így, mert biztatni szeretnélek, hogy merj mást kipróbálni, mert "áll-leesős" képek születnek majd. smiley
A kommentelés úgy működik, hogy te is részt veszel benne. ;)

Kilókenyér[offline]

Kilókenyér

2013-01-11 13:07:550+#5Válasz a #3 kommentreLaza fél mondattal porba lett tiporva a büszkeségem. smiley

Akkor keresek valami másik stílust. smiley

Kilókenyér[offline]

Kilókenyér

2013-01-11 12:57:590+#4Válasz a #2 kommentreIgen, az egy kiló kenyér. smiley

Thubakabra[offline]

Thubakabra

2013-01-11 12:25:543+#3Nagyon bírom a rajzaid témáját és az ötletességet, amit tartalmaznak, viszont most már tényleg kezdj valamit a stílussal, mert ez így egy gyerekrajz szinten maradt meg. NE félj a próbálkozásoktól és gyakorlástól. Ha ezt a kreativitást kevered egy stílusosabb valamivel, mondjuk valami képregény stílussal, akkor az állunkat fogjuk kaparni a földről.
A kommentelés úgy működik, hogy te is részt veszel benne. ;)

Péterew[offline]

Péterew

2013-01-11 12:19:080+#2A bal sonkán, az ott egy kiló kenyér?
Petja

Kilókenyér[offline]

Kilókenyér

2013-01-11 08:16:380+#1Hopp, azt nem írtam oda, hogy a pici póni rajzok innen vannak
http://fc06.deviantart.ne…

Mi ez az oldal?

Üdvözlünk a KockArton!

Ez itt egy grafikai közösségi oldal. Találhatsz itt képeket, tutorialokat, fórumozhatsz és chatelhetsz más alkotókkal, kritikákat adhatsz és kaphatsz. Az oldal egyaránt foglalkozik CG és hagyományos grafikákkal is.

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

Elfelejtetted a jelszavad? Segítünk!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

    0 / 1869 tag online

    0 vendég

    [tagok listája]

    [A panel bezárásához kattints rá!]