: Favilla- nyári hangulat

A3

[ környék közelében lévő házacska ]
Címkék: , , , ,

954 megtekintés
5 szavazat
9 komment
© Minden jog fenntartva

Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!

Tipu[offline]

Tipu

2015-06-28 10:17:560+#9Válasz a #8 kommentreKöszönöm szépen, hogy megosztottad a véleményed. Ez a kép nagyban egy kísérletezős kép, mint már korábban Gepárdusnak írtam, a cél leginkább a közép teraszra való vezetésen volt. A bal oldali növényzethez csak annyit tudok írni, hogy az orgonabokortól nem látszik a ház mellett lévő növényzet ebből a szögből, a mögötte lévőre pedig gyönyörűen rásütött a nap ami bal oldalról jött. Elképzelésem sincs hogyan lehett volna másképp ábrázolni ls.
Szeretem a házakat.. azt hiszem ezért is fordítottam rá több figyelmet smiley Majd legközebb okosabban tervetem meg a következő képet.
Linda

Manó[offline]

Manó

2015-06-27 20:30:380+#8Véleményem szerint ennek a képnek nagyon jót tenne, ha mernél használni sötétebb színeket is.
Én úgy értem, a házat megalkottad szépen, viszont a környezetét elnagyoltad, ami nem is volna baj, csak nem kapott ezálltal valameilyen szinten egy kevéske térbeliséget.
Alaposan megnézve úgy látom, az épület melletti halovány növényzet az oka annak, hogy furának tűnik a kép. Olyan, mintha nem mögötte lenne, hanem mellette, illetve olyan, mintha mögötte lenne, vagy talán elötte?
Nem tudom eldönteni.
És az összképen ez az ami szerintem kicsit ront.
A dombon lévő fák, bal oldalt a bokor mid-mind olyan tereptárgyak, melyek nekem nem tűnnek egyértelműen hol is vannak.
Mindenesetre szép kép lett, és látszik, ohgy dolgoztál sokat a házon, ami nem is lett rossz smiley
Ne add el a gerinced, mert nem kaphatsz másikat!

gepardus[offline]

gepardus

2015-06-26 17:03:140+#7Válasz a #6 kommentreJó tudom nem egyszerű, meg ez csak az én meglátásom volt. Ha a teraszos részt akartad kiemelni akkor sikerült! smiley
„ Nem vallottam kudarcot, csak találtam száz módot, melyek közül egyik sem működött. ” Benjamin Franklin

Tipu[offline]

Tipu

2015-06-26 16:56:020+#6Szia Gepa smiley

Ezt a képet megterveztem mielött elkezdtem, amolyan próbálkozás képpen is. Az volt a cél, hogy minden figyelmet középre, a lépcsős teraszos részre vezessem.. szóval úgy gondoltam, hogy azt szépen részletesen ábrázolom és onnantól haladva elkezdem elmosni. Ezek szerint nem volt a legjobb ötlet, ha neked ez a benyomásod smiley Az egyenes nem egyenes.. Próbálkozom én, meg méregettem, a festék is folyt.. Teljesen jogos, ezt már hallottam korábban is smiley Legközelebb megpróbálok jobban odafigyelni.
Linda

Tipu[offline]

Tipu

2015-06-26 16:52:510+#5Válasz a #2 kommentrePróbálkozom... a közepe, a lépcsős teraszos rész egy kicsit konturossab előben, de az istenért nem tudtam rendesen visszaállítani az eredeti színeket smiley Ilyen maradt.. Élőben megnézni? Gondolom a házra gondolsz smiley gyere, szívesen megmutatom.
Linda

Tipu[offline]

Tipu

2015-06-26 16:48:240+#4Válasz a #1 kommentreKöszönöm szépen, borzasztóan jól esett ilyesmit olvasni, hogy tetszik a technikám smiley Ahogy elnéztem a képeidet, te inkább a száraz akvarell technikát alkalmazod. Én ezt a vizesebb technikát kedvelem és gyötröm.
Linda

gepardus[offline]

gepardus

2015-06-26 12:22:470+#3Szia Tipu! smiley
Örülök, hogy megint hoztál képet!
Üde a színvilága, szép a technika is.
Néhány dolog amit megemlítenék, az egyik szerintem a bátrabb eszközhasználat, tehát ami hozzánk közelebb van oda mehet erősebb , és ahogy jobban távolodunk annál enyhébb lehet az ecsetkezelés. Így növelhetünk a tér érzékeltetését.
A másik az lehet a befotózás miatt van, de a függőleges az függőleges, az egyenes egyenes, bár tudom, kézi alkotás, de épületeknél szerintem fontos.
És igen attól függ milyen irányzatban alkotnál, ha nálad belefér mehet az oszlopokhoz, ablakokhoz kisebb részletekhez némi kontúr, akár akvarellcekával, ha kiemelnél valamit.
No de így is, nagyon jó kis akvarell szösszenet. smiley +1
„ Nem vallottam kudarcot, csak találtam száz módot, melyek közül egyik sem működött. ” Benjamin Franklin

Audrey[offline]

Audrey

2015-06-26 11:10:330+#2Kedvem lenne megnézni élőben nagyon hangulatos kép. Örülök hogy újra alkotsz,a szélekről hiányolok egy kis kontúrozást bár lehet ez csak az én dilim smiley
A művészet szárnyakat adjon, ne bilincseket

Barnuska[offline]

Barnuska

2015-06-26 10:05:420+#1Megnézegettem a munkáidat, végtelenül tetszik az akvarell technikád, a finomság és a színek smiley Gyötröm én, hogy olyan lehelet finom legyen a kép, amit éppen elkezdek, de nekem aztán mindig egy kazal smiley festék kerül rá smiley

De nem is rólam van szó most, ezen a képen érzem a nyarat, a fényt, meg azt, hogy de jó lenne ott nyaralni smiley
Tetszik, gratula a munkádhoz , pont smiley
Ilcsi

Mi ez az oldal?

Üdvözlünk a KockArton!

Ez itt egy grafikai közösségi oldal. Találhatsz itt képeket, tutorialokat, fórumozhatsz és chatelhetsz más alkotókkal, kritikákat adhatsz és kaphatsz. Az oldal egyaránt foglalkozik CG és hagyományos grafikákkal is.

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

Elfelejtetted a jelszavad? Segítünk!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

1 / 1865 tag online

1 vendég

[tagok listája]

[A panel bezárásához kattints rá!]