Bánat


Bíborkönnyt hull helyére,
ahogy elszáll,
elröppen reménye
a távolba tekintő messzi nyárnak.

Talán csak álom volt,
ócska lidércnyomás,
Mikor bizalom lángja ragyogott,
mint nappali, égi koronás,
de elfedték a fekete fellegek.
Mond, miért így történt,
Miért így kellett?

Csend honol,
csend a tépázott tájon.
Reményem már nem más,
mint homályos, messzi álom.