"
Semmibe révedt szemeidben,
tompa az értelem lángja,
legyőzhetetlenség érzése fog el,
ha szádnál az üveg szája.
Egyetlen pillantás elég,
kiált a fény hiánya,
színesnek ható, szürke életed,
a sorvadás világa.
A felrúgott kukák, kiömlő bűze,
fanyar, mint a másnapos ébredés bűne,
és úgy árad szét, mint ahogyan élsz.
Az estnek beálltával,
már a tudatod is sötét,
mulasztja-e a nappal fénye,
az éjszakának ködét?
Kilépsz a sorból, úgy gondolod,
kétes kiállás, hamis szavak.
Semmit nem teszel jobban, vagy máshogy,
bilincselt aggyal, a tudatod zálog! "
"
Nem kell olyan élet,
amit úgy élnek, mint egy állat.
Nem kell olyan jólét,
aminek a szabadság az ára.
Nem kellenek olyan évek,
amiket szégyellek majd, ha visszanézek.
Nem baj, hogyha hülyének néztek,
én drogok nélkül élek.
Nem kell a nyugalom,
a középosztály csendje.
A halott szürke unalom,
egy hazug világ rendje !
"
"
Rossz a világ,
egymásra mutatva keressük a hibát.
Miért rossz a világ?
Nem azért kaptál intelligenciát,
hogy úgy élj,
mint egy kiművelt állat,
ki az érzékeinek, nem szab gátat!
"
"
Kéj - e körül forog a világ.
Düh - ha nem kapod meg, lila köd borul rád.
Mohoság - mindig több kell, ami már megvan soha nem elég.
Irigység - ettől rothad a szív.
"
"
A tájékoztatás nevében,
ám a hívságok pénzéhes nyelvén,
a minél rosszabb, annál jobb, gyomorforgató elvén.
"
"
A te szégyened, de sosem éreztél így,
a te szégyened, ha szükséged lesz rá, neked majd ki segít?
A te szégyened, csak arcon köpnélek,
a te szégyened, a munkásságod halálos ígéret.
A te szégyened, hogy kiégett közönnyel látsz!
A te szégyened, hogy keselyű módjára, véres koncra vársz!
"
"
Hallgattam eddig, most engem hallgatsz meg!
Vastag szalagcímeken, halált kiáltó szavak.
Színlelt együtt érző sorok, véres képeid alatt.
A hír sokkolva hat rám,
ám másként, mint hogy véled.
Te magad dühítesz fel,
és az önző lelketlenséged!
"
"
Minden érzés egy folyamat része,
ahogy volt eleje, úgy lesz is vége.
A csúcspont az éden, a teljesség vágya,
a kontraszt üresség, a lélek magánya.
"
"
Éjfekete köntösödben ért a megvilágosodás réme,
hogy szavaidért, mit kaptál cserébe.
Már mondanád, hogy nem, már tennél szavad ellen,
de nyelved csonkolt, kezed gúzsban, s fegyverrel az ellen.
Ajtódnál, s ha mozdulnál, mögötted árnyék áll,
s kire még számíthatsz, csak az kit támadtál…
"
"
Ajtód lészen szemfedőnk, sírboltunk lett műved,
gyászként éltük szavaid, rekviemként intett.
Hogy miként szólnak azok, bizony szótagjai ásók,
sötét földet mozgatók, s nemzetünkre hányók…
"
"
A hatalmi téboly kimérten lép, a megfontoltság előtt,
földbe tapos minden erőt, mely mást sugall, mint ők.
Látom, hogy miért, de nem értem meg, ahogyan,
korlátokat átszaggató, véres gyűlöletfolyam.
Sarokba szorított állatként, a túlélésért játszva,
ok-okozat törvényén át, élet az élet ára.
"
"
A döbbent némaságban fogant, egyetlen kérdés számít,
a fájdalom a megértés útjába méteres falakat állít.
A miérten túl, az amiért lassan válaszként áll össze,
mégsem lehet igazolt, hogy a terror a cél eszköze...
"
" Én még emberek közé születtem, de már rég nem tudom kik ezek... "
[A panel bezárásához kattints rá!]