Még virrasztanak a kihaltnak
hitt utca bús ablaka alatt.
A szórt sárga fényben állnak
némán, bár kiáltanának.

Őrjöng az élet, moh kezét
semmi sem köti, vadul dúlja szét
önmagát. A kíntól sikít,
s a sikoltástól már süket.

Nézik, hogy a megvadult gyerek
esztelen a földön hempereg.
Lilult szájjal karjába mar,
s arcán lüktet a zűrzavar.

A holt utcán lesújtva állnak.
Szökik a hit, szöknek az álmok.
Az ablakon át ömlik a fény,
tisztán látni: nincs már remény.

A gyermek süket, ordítani kár.
Mennének, de maradni muszáj.
Lépnének, de úgysincs hova -
A lét csak egy sárga szoba.

Benn sír, zokog, üvölt hasztalan,
húsát tépi a vigasztalan.
Virrasztanak, míg nem lesz vége,
kezüket az üvegre téve.