: Sárkánymese

Sárkánymese
(Avagy a jóboszorkány intézkedik)



- Nagyi! Mit fogunk ma csinálni? Kérlek, nemezeljünk megint karkötőt! – kiabálta Luca, miközben egy szombat délután megérkezett nagymamájához.
- Szia, Lucus! Nem akarsz inkább figurákat csinálni? Királyt, királylányt…
- Meg sárkányt és boszorkányt! De igen, nagyon szeretnék! – vágott közbe a kislány, és már húzta is fel kötényét, nehogy összeszappanozza szép új ruháját.
- És tudod, a mese jár hozzá….
A nagyi mosolyogva bólintott, és hozta a gyapjút, a vizet meg a szappant.
Amikor leültek, és elkezdték a nemezelést, a nagymama belekezdett a mesébe:


A város közepén volt egy hatalmas kastély. A kastély közepén volt egy hatalmas torony. A torony legtetején volt egy hatalmas szoba. A szoba közepén pedig a kiskirálykisasszony ült, és torka szakadtából bömbölt.
- Én rózsaszín kiskutyát akarok, nem fehéret! – sírta dühösen, amikor szegény királyné bejött, hogy meghallgassa kiállhatatlan kislányának újabb bömbölését. Szegény fehér kiskutya ijedten, reszketve bújt be a sarokba.
- Kicsim, tudod, hogy apáddal bármit megtennénk érted, de rózsaszín kiskutya nem létezik. – válaszolta fáradtan a királyné.
Tudta ezt Eszter királykisasszony nagyon jól, de szeretett undokul viselkedni, és mindenkit elszomorítani, még ha kedves szüleiről volt is szó.
- Jól van, de akkor ne várd, hogy majd szépen viselkedek! Én rózsaszínűt akartam! – makacskodott – Ez a csúfság pedig – mutatott a reszkető kis állatra – nem kell! – mondta kegyetlenül, majd karját összefonva kiviharzott a szobájából.
Szegény Anna királynő csak szomorúan rázta a fejét. Megtehette volna, hogy királynői feladataira hivatkozva egyszerűen nevelőt rendel a kislány mellé, de nagyon szerette egyetlen pici gyermekét, még akkor is, ha így viselkedett.
- Csak tudnák, mit rontottam el a nevelésében… Hiszen mindent megkapott! De talán épp ez volt a baj. – mondta halkan, miközben ment folytatni félbehagyott dolgát.
- Parancsol valamit az Úrnő? – állt elébe Anna öreg komornája, a hajlott hátú Hella néni, és közben titokzatosan mosolygott.
- Kérlek, küldd hozzám Kamija Kaorut, a japán boszorkánynőt! – szólt hirtelen elhatározással Anna, hogy tőle kéjen tanácsot Eszter királykisasszony viselkedésével kapcsolatban.
- Sajnálom, asszonyom, de azt hallottam, Japánba ment meglátogatni a családját. - húzta össze ravaszul az öreg Hella néni a szemét.
- Ó, de kár! Most mitévő legyek? – kérdezte Anna kétségbeesve.
- Ha megfogadja a tanácsomat az úrnő, a királlyal együtt elmennek pár napra pihenni, és itthagyják nekem Eszterkét. Mire visszajönnek, a kislány angyalka lesz! – mondta.
- Bárcsak úgy lenne, ahogy mondja, Hella néni! – válaszolta szomorúan Anna.
- Úgy lesz, kedvesem – szólt az öregasszony bíztatóan, de gondolatai már máshol jártak.
- Hát, egy próbát megér. Annyira hálásak lennénk…
- Jól van, no, hisz ezért vagyok itt! - mosolygott Hella néni, és hangosan kopogó botjával kilépett az ajtón.

- Nyugdíjba kéne küldenem már, hiszen 72 éves. Hiába mondja, hogy fiatalnak érzi magát, neki is kell egy kis pihenő öreg napjaira – nézett utána kedvesen mosolyogva Anna királynő.
Hella néni magában kuncogva fürgén indult lefelé a torony lépcsőjén.
- Még hogy 72? 572, édesem, 572! És még vagy kétszáz évig nem is megyek nyugdíjba. De ezt neked nem kell tudni – kuncogott magában, már a torony aljára érve – És persze azt sem tudhatod, hogyan hallottam meg a gondolatodat…
Mikor belépett a palota hatalmas kertje mélyén rejtőző kis házikójába, először gondosan bezárta az ajtót maga mögött, majd az ablak felé fordulva mormolt valamit becsukott szemmel, és botját a sarokba hajítva fiatalosan kihúzta magát. Egy üstöt vett eztán elő.
Képzeld csak el ezt a képet: az örökké botra támaszkodó anyóka elhajítja botját, és úgy fut, mint egy csitri. Fura, nem?

- Kislányom! – szólt a vacsoránál Anna királynő az ételt fintorogva piszkáló Eszter királykisasszonyhoz.
- Hm? – mordult fel Eszter mogorván.
- Úgy döntöttünk apáddal, hogy elmegyünk egy időre kipihenni az uralkodás fáradalmait – nézett a királyné jelentőségteljes pillantással férjéra.
- És én?! Velem mi lesz? – kérdezte a kislány megdöbbenve. Nem szokott hozzá, hogy őt akárhol is otthagyják. – Ha ti mentek, én is megyek!
- Nem Eszterkém, te most itthon maradsz, Hella néni fog rád vigyázni – szólt szigorúan a király.
- nem!
- De igen – szólt Hella néni csendes nyugalommal, aki mintha a semmiből termett volna ott az étkezőasztal mellett. – Édesanyád rám bízta erre az időre a nevelésed, úgyhogy legyél szíves szépen viselkedni a szüleiddel – mondta halkan.
- Nem!
- Nem? – kérdezett vissza az öregasszony, résnyire nyitott szemmel, és megrezdült a kisujja.
A szék, amin a kis királylány ült, hirtelen eltörött, és Eszterke bizony megütötte magát. Hella néni keményen nézett rá:
- Nem hallottam, mit mondtál? – kérdezte.
- Bo.. bocsánat – nyögte a kislány, miközben fájós könyökét dörzsölgette, és nagyon dühösen nézett a körülötte állókra.
- Másnap korán indulnak a szüleid, most pihenniük kell. Felkísérlek a szobádba, búcsúzz tőlük szépen el – vette kézbe Hella néni az irányítást.
- Nem akarok aludni! – jelentette ki Eszter konokul, miközben lassan kifelé vonszolta magát az ebédlőből.
- Nem? – kérdezte, és izmét megrezdült a kisujja. Eszter nagyot botlott a küszöbben, beverve a másik könyökét is.
- Megyek aludni, jó éjszakát, jó utat – szólt halkan a kislány, és szó nélkül felment a szobájába.
Szülei megkövülten, tágra nyílt szemmel néztek utána.
- Királyom, királynőm, jó éjszakát – hajolt meg a komorna, és ő is elhagyta a termet.
Anna és Fülöp döbbenten néztek össze.


- Jó reggelt, Eszter – ébresztette Hella néni másnap a lányt. – A szüleid már kora reggel elhagyták a palotát.
- Hagyj békén! – morgott Eszter.
Kisujj rezdülés. A takaró lecsúszott, és a hirtelen kivágódó ablakon át csípős, hideg reggeli szél süvített be.
- Ááááá! – ült fel vacogva a kislány, és gyorsan öltözni kezdett.
A reggeli lent vár – szólt az öreg komorna csöppnyi vidámsággal a hangjában, és ledöcögött a lépcsőn.

Reggeli után – rántotta, szőlő, tea – a királylány nagyon rosszul lett. Úgy döntött, kimegy levegőzni egyet a kastély kerítésén túl húzódó erdőbe.
Már egy ideje sétált, mikor ág reccsenését hallotta maga mögött. A komorna lépett elő a fák közül, de a szokásos ruhája helyett fekete köpönyeg és csúcsos süveg volt rajta.
- Nos, Eszterkém – szólt a meglepődött és dühös lánynak – tudod, hogy rettentő csúnyán, sőt, gonoszul viselkedtél kedves szüleiddel? Ezért varázsitalt tettem a reggeli teádba. Boszorkány vagyok, tudod?
- Tudom!
- Hella szeme elismerősen megvillant. – Nézz rá a kezedre – szólt.
A lány ránézett, és felsikoltott. Zöld volt, hosszú karmokkal.
Képzeld csak el, mit éreznél ilyen helyzetben? Na, ezt érezte ő is.
- Mi történt? – akarta kiáltani, de csak morgás tört fel a torkából.
- Mire a szüleid visszatérnek, megjavulsz, és visszaváltozol. Addig azonban különböző feladatok árán kell megtanulnod a segítőkészséget, megtapasztalni a türelmet, és legyőznöd a félelmet – szólt mosolyogva a komorna. – Akármit is gondolsz rólam, miattad teszem ezt! Ha segítség kell, ott leszek mindig – mondta bátorítóan, és kámforrá vált. Eszterke – sárkány pedig egyedül maradt.

Illetve mégsem: egy halk hang hallatszott lentről a fűből. A kis sárkány lenézett, és egy hangya tekintett fel rá ijedten, aki éppen egy morzsát próbált hazacipelni – sikertelenül.
- Kegyelmezz rajtam, hatalmas szörny! – kiáltott a kis lény, és térdre vetette magát. Ez olyan mulatságosan nézett ki, hogy Eszterke akaratlanul is elnevette magát, még ebben a furcsa állapotában is.
Csak képzelj el egy térdepelő, kiabáló hangyát, akkor azonnal tudod, miért is nevetett még ez a mogorva sárkány kisasszony is.
- Kérlek, ne hidd, hogy szörny vagyok! – szólt Eszter, legfinomabb sárkányhangján, szokott undokoskodásáról is megfeledkezve.
Volt egy jó tulajdonsága: nagyon szerette az állatokat, még a legapróbbakat is. Tudom, most azt kérdezed, akkor miért bánt úgy azzal a szegény kiskutyával a történet elején? Igazából csak a csúnya viselkedés kedvéért mondta ezt rá. De amikor szülei nem látták, megetette, megitatta, és még játszott is vele. De térjünk vissza a mesére!
- Segíthetek neked? – kérdezte Eszter kíváncsian.
- Dehogy, nem kell! Elviszem ezt egyedül is – hangzott a válasz. – Látod? – És az icike – picike kis állat megpróbálta megemelni a számára hatalmas morzsát.
- Na jó, felezzük el – szólt aztán megadóan. – Te viszed a felét, én a másikat.
- Hagyd csak! – szólt a lány. – Elhiszem, hogy a hangyák között nagyon erős vagy, de én mégiscsak nagyobb vagyok! – nevetett Eszter, és két karmával óvatosan felcsippentette a morzsát, majd hagyta, hogy a hangya is felmásszon az egyik ujjára.
- Mutasd az utat!
- Arra, keletre van az otthonom, két napi járóföldre – mutatott előre a hangya.
- Arra gondolsz, ott? – kérdezte a kis sárkány az előtte pár lépésnyire álló hangyabolyra tekintve.
- Igen! – helyeselt a hangya, - át a nagy lápon – mutatott egy kis pocsolyára – aztán neki egyenesen a …
- Már itt is vagyunk! - mosolygott a lány.
- Ez.. ez lehetetlen! Hogy csináltad? – nyitotta tágra a hangyácska a szemét.
- Mondtam, hogy nagyobb vagyok nálad – szólt, és óvatosan lerakta a hangyát a boly mellé, morzsájával együtt. - A viszont látásra!
- Hálás köszönetem! – kiáltotta a hangya, de a sárkánylány már tovább indult.
- Kitűnően teljesítetted a feladatot! - szólalt meg egy hang a fejében. És Eszter nagyon büszke volt magára. Elindult a javulás útján.

Másnap, mikor az erdőben felébredt, Hella néni állt előtte kedvesen mosolyogva, és egy tál finomságot hozott a sárkány- királylánynak reggelire.
- Jó reggelt Eszterkém! Igazán büszke vagyok rád. Az első feladattal megbirkóztál. Kérlek, menj, sétálj csak a réten, és légy türelmes- szólt sokat sejtetően, és lerakta a reggelit, majd kámforrá vált.
Most talán arra gondolsz, hogyha valaki meglátja a kicsi sárkány királylányt, megijed. Cseppet se aggódj! A komorna mindenre gondolt: ahol Eszter jár, nem fog találkozni senkivel... egy valakit kivéve...

Tehát Eszti nekivágott az útnak, és azon törte a fejét, amit a komorna mondott:
- Legyek türelmes...- mondogatta magában, és rögről- rögre ugrált a még harmatos, reggeli réten, miután jóízűen befalatozott. Reggel tíz körül füstöt vett észre. Negyed tizenegykor egy faházikót a rét közepén, aminek a kéménye füstölt. Mikor odaért, látta, hogy egy anyóka gyomlálgat a ház mellett lévő veteményesben. Mikor meglátta a közeledő sárkányt, szája mosolyra húzódott, és kedvesen integetve közelebb invitálta Esztert. Igen, valóban titok, hogy miért nem ijedt meg tőle...
- Szervusz csillagom! Hogy hívnak? Én Janka néni vagyok. Jaj, miket beszélek! Gréta néninek hívnak.
- Engem Eszternek hívnak- szólalt meg a kiskirálylány, most emberi hangon- Tehát ezért kell türelmesen viselkednem! Gréti néni memóriája már nem az igazi - gondolta magában.
- Éppen úgy hívnak, mint a kiskirálylányt!- mondta ragyogva a néni, de aztán elbizonytalanodott- ugye így hívják?- kérdezte.
- Igen, pontosan így- helyeselt Eszter, és magában azt gondolta, hogy milyen jó, hogy ez a néni nem tudja, hogyan viselkedett régebben a szüleivel.
- Akkor jó- mondta Gréta néni- Gyere csak be! Nemsokára dél van, ha segítesz elkészíteni az ebédet, akkor megosztozunk rajta - mondta, miközben beléptek a házikóba.
- Vedd csak ki a hagymát abból a szekrényből!- utasította.
- Itt nincsen - szólt a királykisasszony.
- Nem is abban van kedvesem, hanem amott - mutatott egy egészen másik fiókra - az előbb is azt mutattam, butuskám.
A lány megpucolta a hagymát- közben könnyezett egy jót -, amikor Gréta néni kijelentette, hogy ő azt mondta, hogy krumplit pucoljon.
- Na, sebaj, akkor hagyma is lesz benne.

Eszter megpróbálta legyűrni a dühét, és azt is megpucolta. Mikor az ebéd elkészült, leültek ebédelni - pontosabban mondva Eszter királykisasszony állva evett.
- Odaadnád a sót, kedvesem? Ott van a polcon.
A sárkánylány odavitte neki.
- Lilluskám, én a borsot kértem- szólt az öregasszony kedvesen.
Eszter azt is odavitte neki, miközben azt gondolta, hogy a türelmesség jobban megy neki, mint gondolta volna.
Miután megebédeltek, a lány úgy gondolta, hogy vége a második feladatnak is, így elbúcsúzott Gréta nénitől, és elindult.

- Jól teljesítetted a feladatot!- szólalt meg egy kedves hang a fejében - most menj arra, amerről a következő madár elrepül a fejed felett, egészen addig, amíg egy hatalmas fához nem érsz. Meg fogod ismerni.

A kissárkány keletnek indult. Ment, ment, még mindig ment addig, amíg egy erdősávot nem vett észre, amelynek szélén egy hatalmas fenyőfa állt, alatta pedig ott ült a komorna. Mikor odaért, látta, hogy Hella néni tenyerén egy aprócska kismadár fekszik.
- Itt a harmadik, és egyben utolsó feladatod. Ez a szegény madár kiesett a fészkéből, ami ott van - nézett fel a fenyőfa legmagasabb csúcsára.
Képzeld csak el, mit érezhetett a szegény kicsi királylány, amikor rájött, hogy oda kell felmásznia!
- Amíg visszaviszed, visszaváltoztatlak emberi formába, hogy könnyebben tudj fára mászni. Ez az önfeláldozás próbája. Ne félj, vigyázni fogok rád - mondta bíztatóan, és eltűnt.

A királykisasszony nyomban visszaváltozott, tenyerében a fiókával.
- Kérlek, vigyél vissza a mamámhoz!- csivitelte halkan.
- Visszaviszlek, ígérem - mondta a királylány bizonytalanul, összeszoruló gyomorral, de elindult.
Alul ment a legnehezebben a mászás, mert lent nagyon kevés ág volt, és nehéz volt megkapaszkodni. Mikor már a felénél tartott, véletlenül letekintett, és elkezdett szédülni.
- Vigyázz! - hallatszott a fejében egy óvó hang, és ő tovább mászott.
A fa nagyon magas volt, ő pedig egyre jobban fáradt, és nagyon félt. A tüskék egyre jobban szurkálták a tenyerét, beleakadtak a ruhájába, a hajába, amíg ő egyre feljebb mászott a cseppnyi kis madárkával.
Hirtelen megcsúszott, de valami fenntartotta a levegőben, amíg sikerült megkapaszkodnia.
- Köszönöm- suttogta halkan.
A fészek már csak egy hosszú karnyújtásnyira volt, amikor letört a lány lába alatt az egyik ág.
Az idő mintha lelassult volna. Talán tényleg le is lassult. Legalábbis annyira, hogy mielőtt a kiskirálylány elkezdett volna zuhanni, a kismadarat le tudta rakni fészkébe, ahol az anyja már várta.
- Köszönöm- szólt az anyamadár, miközben megölelte a kicsikéjét.
Eszter csak boldogan mosolygott, és zuhanni kezdett.
Csak pörgött, forgott, miközben a tüske- szúrta sebek begyógyultak, a ruhája tiszta lett.
Egyre jobban közeledett a mélység felé, és...




- Kicsim, ne dobáld már annyira azt a nemez királylányt, nem száradt még meg. Hallod, Lucus? Szét fog jönni.
- De olyan izgi a mese! Mondd már, mi történt? Ugye megmenekült a királylány? Ugye, amikor visszajöttek a szülei, angyalka lett? Ugye, ugye, ugye? - ugrálta körül Luca lelkesen a nagymamáját, miközben a boszorkánnyal és a királykisasszonnyal hadonászott.
- Persze! Minden jól végződött: a királykisasszony épségben ért földet, mert a boszorkány megmentette. Mikor Anna királyné és a király hazajöttek, Eszter illedelmes lányként viselkedett. Itt a vége, fuss el véle!

- Hova fussak?
- Haza, Lucus, anyu már biztos készíti a vacsorát! És a bábukat itt ne hagyd!
- Szia nagyi! És köszi a mesét
- Szia kicsim.


1292 megtekintés
0 szavazat
0 komment
some rights reserved

Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!

Mi ez az oldal?

Üdvözlünk a KockArton!

Ez itt egy grafikai közösségi oldal. Találhatsz itt képeket, tutorialokat, fórumozhatsz és chatelhetsz más alkotókkal, kritikákat adhatsz és kaphatsz. Az oldal egyaránt foglalkozik CG és hagyományos grafikákkal is.

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

Elfelejtetted a jelszavad? Segítünk!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

1 / 1872 tag online

0 vendég

[tagok listája]

[A panel bezárásához kattints rá!]