Manó : Még lélegzem
2020-11-05 01:47:56
És látom, vagy csak érzem még
Ahogy elém áll a sötétben
Kétségbeesetten nyúlok feléje
És nem értem, nem értem!
Mert még nem is érthetem!
Azt, ami bennem van
De meg kell értenem!
Meg kell értenem...
Hogy mért van minden így
Ahogy érzem, gondolom, megélem
Térdre rogyok, önmagam felélem
Az életben az élet, hogy élhet?
Ahogy a térben itt járok, nem érzem
Azt az apró plank időt
Ami engem visz közelebb
Ahhoz a pillanathoz
Hogy én is megértsem
A szememmel, agyammal, szívemmel
Mindennel, ami összerak, majd szétszerel
Hogy mért van minden így
Ahogy érzem, gondolom, megélem
Térdre rogyok, önmagam felélem
Lassan nem lesz miért kérdeznem
Lassan nem lesz miért élednem
Hogy mindvégig bennem létezem
De még valahogy lélegzem
Még lélegzem!
Az van, hogy manapság (évek óta) egy teljesen más életet élek. Hogy ez jó nekem? Nem tudom. Hogy rajzolok e még? Nem nagyon... de szeretnék. Szeretném megérteni azt, amit nem lehet, és bár olykor úgy érzem, fáj az, amit hátra hagytam oly rútul, és hűtlenül, még is, - úgy gondolom, sosem vesztettem el azt, ami végül is bennem van. A versféleség valami ilyesmit próbál összefoglalni, ami lehet hogy nem is vers, lehet, hogy amúgy is alkalmatlan vagyok bárminek a megírására is, legalábbis úgy, hogy az megfeleljen a normáknak. De végül is ez én vagyok, és még lélegzem, és csupán csak ennyi...
Címkék: vers, filozofálás
730 megtekintés
2 szavazat
1 komment
© Minden jog fenntartva
Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!
egyszercsak[offline]
2020-11-08 10:56:560+#1Nem szerettem sose verset elemezni inkább elmondom mi tetszik benne:
Tetszik a szimmetriája.
Sokszor futottam neki a versnek mert számomra szokatlan szerkezetű és tartalmú de ezt már beszéltük - mindketten más stílusban alkotunk amivel egyébként nem hinném, hogy gond volna.
A kb 6. és 10. nekifutásnál elkezdődött felépülni bennem a tartalom, és a vers számomra érdekes versszakát az utolsót jelöltem meg, abból is a középső sorát, idézem: "Hogy mindvégig bennem létezem" - és ez vált a kulcsmondattá számomra. A Planck-idő is elgondolkodtatott, de ez még jobban. Alapvetően igaz, hisz mindenki magában létezik. De ha egy kicsit tovább viszem, akkor nem. Az ember hatással van a környezetére a közelében élőkre, és ha így nézem, akkor ez egy igen súlyos megállapítás amivel nagyon tudok azonosulni. Átérezni. Én sem tudom mely normáknak és hogyan lehet megfelelni. Ahhoz ismerni kéne az igényeket. De ha azért alkotok olyat amire szükség van mert viszik mint a cukrot, akkor most hogy őszinte a vers? Vagy mennyire igaz és mennyire tükröz engem... vagy a valóságot?
Ami állandó, végtelenül állandó, de ha változik akkor nem állandó tehát nem végtelen.
