1.

Az öreg egy padon ült a parkban. Sovány, csontos bal keze vászonnadrágba bújtatott térdén pihent, míg a jobb, egy teniszlabdát hajigált az ég felé. Tekintetével körbe pásztázta a játszóteret, ami a parkkal szomszédos területen helyezkedett el. Várt. Érezte a nemrég lenyírt fű illatát, ami hűvösen áramlott a tüdejébe. Ráncokkal szabdalt arcán halvány mosoly játszott, és minden arra járó ember, egy kedves, sovány öregembernek gondolhatta. Még ebben is tévedtek. Nem volt Ő olyan öreg, csak ötvennyolc éves. Rövidre nyírt ősz haja, kéken eres keze, és ráncos arca azonban megtévesztő lehetett sokaknak.
Épp egy hete történt meg a dolog. Nem érezte szükségét, mégis megtette. Most azonban más volt. Érezte az illatot, ami még a fű illatát is elnyomta, és alig bírt uralkodni magán. Ösztönösen rámarkolt eddig nyugodt kezével a térdére. Labdát hajigáló karja elernyedt, hagyta a játékszert elgurulni. Eszébe jutott mit tett pár napja. Szája kissé elnyílt, alig bírt levegőt venni.
Hát megtette. Már régóta kísértette a gondolat, egyszerűen nem hagyta nyugodni az érzés. Megbűnhődik minden bűnös, így tudta ezt egész életében. Mégis azt kellett látnia, hogy nem azt kapják amit megérdemelnek. Így hát megtette Ő. És megteszi újra…

Ω

Dr. Vincent Monroe aznap este későn végzett a munkájával. Bár a sürgősségi nem nevezhető éppen olyan helynek, ami feldobja az embert, ő mégis egész nap jó kedvűen flangált, fogadva a születésnapi köszöntőket. Már rég nem töltötte el borzongással és félelemmel a tudat, hogy körülötte sok beteg, haldokló, gyógyuló, és sebesült ember van, csak tette a kötelességét, mert élvezte, hogy ilyen módon van hatással másokra.
Ma behoztak hozzá egy srácot, akit elütött egy figyelmetlen, esetleg ittas sofőr. A fiú lépe felrepedt, emiatt belső vérzése volt, de még idejében ellátta, így hamarosan felépül. Jó orvosnak tartotta magát. Hideg fejjel, érzelmek nélkül precízebb munkát végzett. Persze ez egy kezelőorvosnál nem túl megnyerő tulajdonság, de itt a sürgősségin a lehető leghasznosabb. Ma is a harminckettedik születésnapján ugyanolyan munkát végzett, mint máskor, bár jóval több meló utáni sörözésre hívták meg. De ő inkább sietett haza a nőjéhez, Monicahoz.
Dobnia kellene, elég ostoba egy szerzet. Mondjuk nem is az esze miatt jártak, és bár igencsak unta a körömfestést, mint témát, azért elég meggyőző tulajdonságokkal rendelkezett „egyéb” téren.
Kilépve a nővérszobából, ahol elszívta a szokásos három szál Camel-t még megállt a kávé automatánál. Miközben gondolkozott hogy milyen koffeinben gazdag löttyöt igyon, végig simított borostás állán. Ezt is le kell nyírnia, mert Monica kiakad. Ahhoz pedig semmi kedve, hogy pont ma hallgassa a nyivákolását. Már előre örült, hogy a hazafelé vezető úton üvölthet a zene az autójában, a kávéja ott pihenhet mellette a tartóban, és senki sem szól rá, hogy az utastérben cigizik.
- Hé Vince! Aztán vigyázz nehogy Monica megint meglepjen a főztjével! Múltkor is úgy kellett feltakarítani utánad! – kiáltott utána nevetve az egyik rezidens.
- Neked meg jó estimese nézést, aztán anyád el ne felejtsen betakargatni. Kis takony. – Vince az utolsó szavakat csak morogta, hisz élénken élt emlékeimben még Monica legutóbbi háziasszonnyá válási kísérlete. Odafordulva az automatához, a feketekávé mellett döntött. Minél több koffein kellett neki még a ma estéhez, hogy elviselje édes lakótársát. Kezét enyhén leforrázva indult el a kórházi parkolóba, és mint minden este, most is fütyörészve tette meg az utat az általa „sörösüveg-zöld” színűnek titulált autójához.
Pár percig még a slusszkulcs után kutatott, amit nehezen meg is talált kabátja egy rejtett belső zsebében, majd beszállva autójába ügyesen elmanőverezte a kávét a kis tartóba. Most forrázás nélkül természetesen.
Ah végre nyugalom.
Laza mozdulattal, a kabátzsebébe nyúlt és elővette sokadik cigijét. Az első szippantás felért egy életmentő lélegzetvétellel, és már nyugodtabban indult hazafelé. Ahogy a slusszkulcsot elfordította a zárban felharsant a zene, szinte kiszakítva a dobhártyáját. Gyors mozdulattal enyhébb hangerőre kapcsolt, és így talán a kutyák sem fogják végig ugatni hazáig. Na meg amúgy se akarta felverni a várost. Ujjaival a kormányon dobolva, és a dallamot dúdolva hagyta el a parkolót. Belenézve a visszapillantó tükörbe mintha nem is ő nézett volna vissza rá. Szürke szeme alatt iszonyatos karikák húzódtak, és a máskor félmosolyra álló szája is vékonyra volt összeszorítva. Vince már azt is látta, hogy nem csak a borostájától lesz kénytelen megszabadulni, hanem könyörtelenül növő barna hajkoronájától is.
- A francba! – nyögött fel Vince, mikor újfent leforrázta a kezét a kávéval, ami egy élesebb kanyarban a váltón tartott kezére loccsant. – Így már világos, miért kell két kézzel fogni a kormányt, ha szabályosak akarunk lenni. Biztos ugyanilyen balfék volt, aki kitalálta ezeket. A zöld Chevy bekanyarodott egy keskeny utcába. Az út mentén szinte teljesen egyforma fák sorakoztak, a környék is rendezett volt, már ha a beton dzsungelben lehet valami is rendezett. Vince kaján vigyorral pillantott az egyik ötödik emeleti ablakba ahol épp egy fiatal pár rendezte meg esti rituáléját. A nő meztelenül, az ablakkal szemben, míg a férfi mögötte, vörös fejjel erőlködött.
- Hú öregem, te aztán bátor vagy – nevetett fel Vince mikor elhaladt az ablak előtt.
Arra gondolt, ha nem is ilyen bátor stílusban, de neki is hasonlóan telik majd az este. Vince elég könnyen vette az életet, mivel eddig nem sok mindenért kellett megküzdenie. Rendezett családi körülmények, átlagos élet, és erős orvosi öntudat jellemezte. Ha valaki szerette az éles humorát, akkor még kedvelte is. Nem mintha Vincet érdekelte volna, hogy utálja valaki vagy sem. Bőven elég neki a pofás kis lakása, a bomba nője és ez a gyönyörűség alatta. Na meg persze a legjobb barát. Tim a Városi Törvényszéki Hivatalban dolgozott törvényszéki orvosként. Kevésbé cifrázva patológus volt. Vince gondolt is arra, hogy inkább vele kellett volna elmennie sörözni a mai napon, de akkor Monica biztos a falnak ment volna. Pedig Tim tényleg igazi barát. Mikor az egyetemen egy kollégiumi szobába kerültek, Vince mindent gondolt volna, csak azt nem, hogy Ozzy Osbourne egy fiatalabb és kevésbé elvetemült másával fog örök barátságot kötni. Márpedig így lett. Tim nem változott túl sokat, bár munkahelye miatt látható felületen nem hord piercinget, és fekete jelleméhez, kevésbé passzol a fehér munkaruha. Igaz zenei ízlésére erősen hatott a szokatlan szobatárs. Most is AC/DC dübörgött a hangfalból, még ha halkan is.