Vissza a tutorialok listájához

: Festés - ahogyan én kezdtem

Eszközök ^

Az első lépés természtesen az eszközök beszerzése volt. Ez konkrétan egy akciós olajkészletből állt. smiley Volt benne kb 12 színű olajfesték, néhány ecset, keverő tálka keverő pálcával, egy ceruza, egy boríték méretű olajkarton és egy kis üveg olaj. Ehhez még vettünk egy üveg terpentint, mert úgy hallottam, hogy ezzel kell kitisztítani az ecseteket.


Előrször arra a pici kartonra festettem próbaként. Rögtön kiderült, hogy nagy fába vágtam a fejszém smiley A tubusokból közvetlenül a kartonra vitt festék elég száraznak bizonyult, nem is akartak úgy keveredni a színek, ahogyan szerettem volna, a durva szőrű ecsetek pedig még fel is szántották az egészet... smiley nem voltam elragadtatva az eredménytől.. De nem adtam fel!!


Az első kép ^

Arra gondoltam, hogy olyan képet kellene elsőre választani, ahol max 3 színt kell használni. Ehhez vettem olajkartont, nagyobb méretben (33×40 azt hiszem) ami még olcsó is volt. Találtam egy akt képet. Kevertem ki bőrszínt külön a tálkába, ezen kívül csak fehér és fekete kellett. Ceruzával felrajzoltam a vázlatot, majd szépen mindhárom színt felvittem a helyére, szinte egymástól függetlenül. Próbáltam átmeneteket is festeni közöttük.. amint látszik, nem nagy sikerrel. A durva szőrű ecsetek nem igazán voltak a segítségemre ebben.Viszont az eredmény ettől függetlenül is már elfogadható volt az elsőhöz képest. Már több esélyt láttam a folytatásban. smiley


A dínó ^

Ezután megláttuk a dinoszem refképét, amit nagyon szeretett volna a párom, hogy megfessek. Ilyen kezdésekkel meglehetősen tartottam tőle, ezért először egy papíron megrajzoltam, hogy egyáltalán képes vagyok-e rá smiley

Miután elfogadhatóra sikerült, felrajzoltam vázlatosan a kartonra is és elkezdtem szintén külön-külön felvinni a színeket. Még mindig nem igazán akartak keveredni a helyszínen a színek. Erre elővettem egy puha szőrű ecsetet... és meglett a megoldás a problémámra smiley Egyszercsak szép egyenletes felületűvé vált és alakult a keverés is.


Egy kis kitérő: Úgy gondolom, hogy ha sima a festmény felülete, akkor sokkal könnyebb fotorealisztikusságot elérni, mint vastag, domború rétegekkel. Persze ez alól kivétel az, ha ott domború, ahol egyébként is domborúságot kell ábrázolni. smiley


Keverés ^

Van aki külön kikever minden egyes színt egy keverőtálban én viszont csak akkor teszem ezt, ha nagyobb felületen kell használni egyenletes színt, amit nem tudok megvenni gyári tubusban. Az összes többit a festményen alakítom...


Viszont így nem mindig sikerült rögtön elérni azt a színt amit szerettem volna, a rétegek pedig vastagodtak, amit nagyon nem akartam.( Ennek egyik oka az, hogy vannak olyan festékek, amik jobban elnyelik a másik színt és vannak, amik kevésbbé. Pl az én festékeimnél ha világoskéket akarok, akkor több kéket kell használnom és csak egy pici fehéret, mert a fehér festékem "tömörebb". Tehát vannak olyanok, amelyek nagyobb a fedőképességük, és vannak amelyek pedig kevésbbé..)

Ebben az esetben hagytam pár órát száradni, általában egy éjszakát és csak utána folytattam. Ekkor még nem szárad meg teljesen, tehát még lehet hozzá színt keverni, de már könnyebben alakítható. Ha esetleg vékonyabb a réteg, és már majdnem megszáradt, akkor pedig úgy lehet rajta változtatni anélkül, hogy drasztikusak legyünk, hogy olajjal higított festéket kenünk rá. Ekkor egy filter szerű réteget képez csak, tehát az alsó felület átüt rajta.

Ezekkel az új tapasztalatokkal értem el a dinoszem végleges formáját.


Portré ^

Ezután rábeszélt a párom, hogy próbáljak meg portrét festeni. Nagyon húzódoztam tőle, mert még rajzolva sem úgy ment, ahogy kellene, de azért belekezdtem..

Előszöris megismerkedtem interneten egy festővel és kérdezte, hogy milyen technikával rajzolok. Elég furának éreztem a kérdést.. Milyen technikával?? smiley Nézem, látom, rajzolom technikával! smiley smiley Majd ajánlotta, hogy próbáljak meg négyzetháló közé rajzolni. Gondolom ezt már mindenki ismeri... A refképet be kell négyzethálózni, majd ugyanolyan arányban a rajzfelületet is. Tehát a kiszemelt portrét ezzel a módszerrel fel is vázoltam. Nos még az eredmény még engem is meglepett! Ez volt életem első portréja, amivel meg voltam elégedve!! (Azóta már nem smiley )

Eyes

Eyes

Ezen kívül új tapasztalataim a festékkel nem voltak, viszont már rutinosabban használtam őket.


Ez után már be mertem invesztálni az első feszített vászonra. 50×60-as került max 10 euróba (már nem emlékszem pontosan) Erre készült ugyancsak hálós módszerrel az indián kisfiú, amiről készült részletes leírás...


Festés lemezre ^

Egyszer próbáltam farost lemezre is festeni. Ezt először GESSO-val kell alapozni, azután ugyanúgy kell rá festeni, mint minden másra. Nekem a vászon jobban tetszett. Ezen egy kicsit "csúszik" az ecset. A másik amiért nekem jobban bejött a feszített vászon, mert már egyre jobban divat, hogy keret nélkül tesznek ki a falra egy ilyen festményt vagy vászonra nyomtatott képet. Tehát ha nem futja keretre, már így is kiállítható, felakasztható, csak az oldalát is be kell festeni smiley Ezáltal látványosabb is vagy legalábbis én ezt tapasztaltam..


Tippek ^

Volt olyan is, hogy kaptam ajándékba feszített vásznat és mint kiderült nem is vették olcsón, de NEM volt derékszögű!! Ha valaki vásárol ilyet, sajnos érdemes ellenőrizni. Nem mindig látszik hirtelen ránézésre, ezért ha keret nélkül akarja valaki használni, akkor nem nagy probléma, de ha nem, akkor bizony nagy problémákat tud okozni az eltérés!!!!


Saját kezűleg még nem feszítettem vásznat, eddig tudtam jó áron szerezni már készen, nem érte meg..


Az ecseteket úgy szoktam tisztítani, hogy terpentinbe mártom, majd egy anyagba kitörlöm és végül langyos szappanos vízzel kimosom.


Még annyit, hogy általában minimum fél év egy festmény teljes száradási ideje, azután pedig lakkal le szokták fújni, kenni...


Azóta már nem nagyon voltak nagyobb felfedezéseim smiley szerintem innen már minden megy a maga útján, csak gyakorlás kérdése az egész!!! smiley

Chatrina

Chatrina

Panda

Panda

priandi
(2009-11-09)
15914 olvasás

Ugrás a lap tetejére

Mi ez az oldal?

Üdvözlünk a KockArton!

Ez itt egy grafikai közösségi oldal. Találhatsz itt képeket, tutorialokat, fórumozhatsz és chatelhetsz más alkotókkal, kritikákat adhatsz és kaphatsz. Az oldal egyaránt foglalkozik CG és hagyományos grafikákkal is.

Bejelentkezés

Még nem vagy tag? Regisztrálj itt!

Elfelejtetted a jelszavad? Segítünk!

(?)

Chat

Kockart chat

loading

¦¦¦

Online Tagok

1 / 1865 tag online

0 vendég

[tagok listája]

[A panel bezárásához kattints rá!]